Ölelni, ölelni

Vinnél engem, de nem akarok sehova se menni.

Csak egy hely van, ahol boldog akarok lenni.

Csak egy hely van, ahova szeretnék sietni.

Odabújni hozzád, ölelő karjaid közt pihenni.

Nem kell menni! Nem kell elrepülni!

Csak csendben, egymás karjaiban órákig

feküdni és meg sem szólalni.

Csak ölelni! Ölelni örökké egymást!

Hallgatni szívünk lüktetésének eszement zaját!

Ölelni egymást, amíg van még idő,

amíg még lehet. Míg szeretjük egymást!

Amíg szívünk meg nem reped!

Amíg van még hely abban az ölelő karban!

Amíg lángol a szív a szerelemtől, amíg lángol

belül a dübörgő katlan!

Amíg magadhoz ölelsz, s én ott pihenek erős karjaidban.

Mert ha már kihunyt, mert ha már nem zakatol,

nem izzik és nem lángol, nem jár, szerelmet nem érez,

akkor már nincs mit tenni,nem lehet egymást ölelni,

mert az út kettéágazik, és ha mind a két szív a másik útra

vágyik, nincs tovább!

De addig csak ölelni! Ölelni örökké egymást!

Mert nem tudja senki, meddig tart az idő.

Kinek meddig és mennyi jár.

Hogy az Isten nekünk mennyit szán!

Kapusi Edit
Author: Kapusi Edit

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magány a padon

Edit Szabó : Magány a padon Nem is tudom,hány éve vagyok magas fák alatt egymagamban, régen én is szép fa lehettem, hatalmasra nőve ég alatt.

Teljes bejegyzés »

Köszönet

Nektek, kik nem kérdeztétek honnan jöttem s mi tett olyanná, amilyen ma vagyok. Nektek, kik megadtátok nékem szusszanó létemben a fény-pillanatot. Vesszen, mi múlt, háborgás

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még holnap?

  Bíborfekete felhők hada a földet lábával tapossa, hörög az égbolt veszetten, tombol annak pusztító ereje.   Keringő villámok hada cikázik, a pokol kovácsa odacsap

Teljes bejegyzés »

A térkép

    Az arc a múlt térképe, megtapossa az élet lehelete, mint a papírt megrágja az idő foga, s a tinta már nem fog rajta.

Teljes bejegyzés »

A bűn

  Soha nem öltöd újra, nincs az a tű, az a cérna, ami összefércelhetné azt a lyukat, amelynek létrejöttét te akartad.   Elveszítetted az esszenciáját,

Teljes bejegyzés »

A felszín

  Ha minden ember a tenger fenekére látna, s nemcsak a víztükrén megcsillanó tükörképre várna, talán megtanulna a szívével érezni, s az igazságot nem a

Teljes bejegyzés »