„Az év diák írója és költője 2018.” – eredményhirdetés

„AZ ÉV DIÁK KÖLTŐJE 2018.” – „AZ ÉV DIÁK ÍRÓJA 2018.”

az Irodalmi Rádió pályázata – 2018.

„Az év diák költője” és „Az év diák írója”
kitüntető címek megszerzéséért
és a szerkesztőség következő diák antológiájában való szereplésért


A beküldési határidő 2019. január 31-én lezárult.

Az eredményhirdetést 2019. március 30-án, szombaton népes érdeklődés mellett rendeztük meg a Miskolci Egyetemi Könyvtárban.

A rendezvényen bemutattuk azt a 200 oldalas diák antológiát, melyben a sikeresen szerepelt és helyett alkotások kaptak helyet. Az antológia címe Színterápia lett, amit Magyar Boglárka alkotónknak köszönünk!

Magyar Boglárka | Színterápia

Színeket pofozok beléd.

Kéket, hogy megértsd, milyen érzés a
fájdalom, amikor szavakat szegeznek az
életednek, és minden gondolat karcolva
koppan a lélekpáncélodon,
És titok volt,
És hétpecsétes,
Csak a legjobb barátod mindent elkotyog a kisujjeskü után.

Színeket pofozok beléd.

Pirosat, hogy megértsd, hogyan szeret a
magamfajta, álmodik ébren, és
kalandozik el oda, ahová nem jöhet
mindenki, csak akkor, ha kulcsot kapott
a szívajtóhoz.
És megtartotta,
És kinyitotta.
Csak senki azóta senki be sem akar jönni.

Színeket pofozok beléd.

Feketét, mert én sem leszek már a régi,
időt tekerek minden percben, hogy ne
nőjek fel, ügyes legyek és gondtalan újra,
abban higgyek, hogy a jó örökké tart,
És mese legyek,
És játéktár,
Csak nem tudom, hová menjek vissza.
Ezelőttre vagy azutánra?

Színeket pofozok beléd.

Lilát, mert fázom, nincs semmim és senkim,
magamra vigyázok én, egyedül fagyok meg
és sírba viszem a színeket és az őszinteséget,
És elmegyek,
És itt hagyok.
Csak színeket pofozok beléd. Csak embert csinálok belőled.

A pályázat végeredménye

6-10 éves verselők:
1. helyezett: Vámos Péter
2. helyezett: Bereczki Vivien
3. helyezett: Károlyi Zsófia
3. helyezett: Németh Blanka

6-10 éves prózaírók:
1. helyezett: Simay Gábor
2. helyezett: Simay Tünde Boglárka
3. helyezett: Fegyver Imre Balázs

11-14 éves verselők:
1. helyezett: Baffy Domos
2. helyezett: Tavi Johanna Emma
3. helyezett: Zsolnay Luca

11-14 éves prózaírók:
1. helyezett: Tóth Anna Gabriella
2. helyezett: Lengyel Karola
3. helyezett: Gönczi Emma

15-18 éves verselők:
1. helyezett: Várkonyi Vince
2. helyezett: Gőbölös Kristóf László
2. helyezett: Magyar Boglárka
3. helyezett: Györki Armand
3. helyezett: Szabó Florina

15-18 éves prózaírók:
1. helyezett: Vántus Dominik
2. helyezett: Lázár Diána
3. helyezett: Makk Olivér

A pályázaton sikeresen szerepelt és helyezett alkotások, valamint az antológiába bekerült művek teljes listája:

Baffy Domos: 100 szó
Bagdi Réka: Változás
Balog Péter: Fátyol-vízesés
Beck Nina: Figyelj csak!
Benedek-Nikli Hunor: Parafrázis Anyámról
Bereczki Vivien: Szárnyak nélkül szárnyalni
Bobák Dóra: Tavaszt várván
Bódizs Boróka Ajsa: A homoktündér
Buka Boglárka: Bezárt szemekkel
Burján Réka: Fekete
Buronyi Erika: Pánikbetegség
Csák Jázmin: Hervadó virágok
Csáky-Semsey András: A fény
Cselovszky Katinka: Marionett
Csermák Adrienn: Bella
Csirmaz Laura Adrienn: Megérkezés
Drixler Dalma: Téli ünnepi szél
Egri Tünde Krisztina: Ha majd nem leszek
Fegyver Imre Balázs: Süni Samu kalandjai
Gáspár Vivien Anna: Láttam…
Gebri-Horváth Bence: Óda Gazdagréthez
Gőbölös Kristóf László: Carpe Diem
Gödri Apolka: Mióta van az árnyék?
Gönczi Emma: Álmok irányítója
Gujka Vivien: Sárkányok Völgye
Gyenes Beatrix: Egy barátság anatómiája
Györki Armand: Kálium-nitrát
Honti Dorka Laura: Hajnali dal
Jávorszky Réka Beatrix: Egy szerelmes szerenád
Jenei Zita: Az erdő dala
Kakas Nikolett Luca: A háromfős falka
Károlyi Zsófia Dorottya: Az állatsereg töprengése
Kása Fanni Laura: Otthon
Kiss Dóra: Lovas kaland
Kiss Pálma Virág: A piros esernyős lány
Klement Tamás: Az ihlet-fa
Koczka Szintia Anna: A karácsony égi csodája
Kovács Fanni: Szomorúságom
Kozári Emma: Szőke
Kupás Virág: Olyan törékeny
Lázár Diána: Ördög utca
Ledzényi Lea: Az alakító
Lengyel Karola: Iskola
Lovas Fruzsina: Kibújt a szög a zsákból
Lugosi Csenge Anna: Hiányzol
Magyar Boglárka: Színterápia
Magyar Boglárka: Válas(s)z!
Makk Olivér: Fáj dalom
Marin Márk: Csak érezheted
Mihalek Bianka: Kicsi élet
Mohácsi Regina: A sötét XXI. század
Molnár Melinda: Félek
Morvai Levente Mátyás: Egyszer volt egy toll…
Nagy Evelin: A Dinka család
Nagy Vanessza: Ütődött tükör
Nemes Tekla Luca: Az óriások királya
Németh Ajsa: Zarándokút
Németh Blanka: Jégkondicionálás
Németh Blanka: Véráram
Pusztai Kristóf: XXI. századi tájkép
Rompos Laura: Arany Atyácska népe és a fáradtság
Schmidt Dorina: Hóvirág
Simay Gábor: Állat mentés
Simay Tünde Boglárka: A természet csodái
Soós Veronika: Remény
Szabó Florina: Belégzés
Szabó-Rafael Amanda: A mágikus kő
Szél Melitta Patrícia: Garabonciás
Szentkuti Szintia Anna: Paloma
Tamásfalvi Hanna: A virág ami télen nyílik
Tavi Johanna Emma: Győzelem
Tóth Anna Gabriella: Szülői szó
Utassy Jázmin: Rózsa
Vámos Peti: A fény
Vántus Dominik: Tér és idő nélkül
Várkonyi Vince: Márványcsap
Várkonyi Vince: Szélcsend
Verebélyi Laura: Osztályterem
Zsolnay Luca: Regő

Fotóalbum a rendezvény résztvevőivel:

Köszönjük az aktív közreműködést a diák íróknak és költőknek, szüleiknek, tanáraiknak, s mindenkinek, aki az alkotásra bátorítja őket és támogatja munkájukat!

 

 

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hutelefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából:http://www.mediapiac.com/mediapiac/Meltokeppen-es-minosegben/114251/ English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 18 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

Megosztás
Megosztás

6 válasz

  1. Arról hogy beérkezett a pályamunka valami féle visszajelzés érkezik?

    1. Kedves Kristóf László! Köszönjük szépen a kérdést, a beérkezett pályázatokat beküldésük időrendjében dolgozzuk fel és ímélben visszajelzünk erről (legkésőbb febr. 6-ig). Ha valamilyen hiányosságot találunk a beérkezett pályázatnál, febr. 15-ig hiánypótlási határidőt biztosítunk.

  2. Üdvözlet a Kedves Szervezőknek, Szerkesztőknek!
    Tisztelettel érdeklődöm, hogy lehet-e rendelni a kötetből?
    Az egyik szerző – Bódizs Boróka Ajsa – büszke nagymamája vagyok, és szeretném, ha lenne egy példányom ebből a nevezetes antológiából.
    A választ előre is megköszönöm!
    Üdvözlettel:
    Marton Ildikó

    1. Kedves Ildikó! Köszönjük szépen a levelet és az érdeklődést!
      A könyvből lehet rendelni a kiadvany@irodalmiradio.hu ímélcímen.
      Mivel népszerű kiadványunk volt, elfogyott az első kinyomtatott adag,
      így egy kicsit várni kell majd a rendelés teljesítésére.

      (Elnézést kérünk a késői válaszért, de az elmúlt hetekben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készültünk,
      amely a napokban ért véget.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsák az asztalon

Edit Szabó : Rózsák az asztalon „Rózsabokor hajlik a domb oldalára”, onnan szedek egy csokorral a babámnak, hogy a két szemével úgy gyönyörködhessen, mindennap láthassa

Teljes bejegyzés »

Asszonysorsok-Terike

Vénasszonyok nyara van. Fullasztó, páratelt hőség. A nyár zivataros volt, s most is lóg az eső lába. A konyhában állok a tűzhely előtt, az öntöttvas

Teljes bejegyzés »

Sötétben izzó szemek

A Tollforgatók Discord közösségben minden vasárnap kapunk egy kihívást ún. heti kreatív írói feladat gyanánt és az erre a hétre kiadott feladat lényegében az volt,

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hű barátom

Van egy hű társam, akit mindenki ismer, De senki sem olyan jól, mint én. Bús szavaim lettek a legjobb barátom. Hozzájuk szólok, hogyha szívem ég.

Teljes bejegyzés »

Emlékül barátaimnak

Emlékül barátaimnak Lábát lógatva fény ül a parton. Közelebb hajol egyre az alkony, és engedi itt, hogy a víz vigye, még hullámokat szelídítene. Száz meg

Teljes bejegyzés »