Könyvbemutató – J. Simon Aranka: Szerep nélkül

2018. december 14-én, pénteken mutattuk be J. Simon Aranka szerzőnk Szerep nélkül című verseskötetét Miskolcon a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. A rendezvényről az alábbiakban közlünk néhány fotót:

A szerző férjével, Juhász Zoltánnal, aki már több versét is megzenésítette
Vendégekkel
Dedikálás közben

A rendezvényről Takács József facebook live-val közvetített.

A kötet szerkesztőivel: Zsoldos Adriennel és Zsoldos Árpáddal

 

A kötet borítója és a rendezvény meghívója:

 

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Varga Adrienn

Tavaszi kaland

Juli kialvatlanul, ám annál nagyobb motivációval ült íróasztalához. Március első napját írták, a naptári tavasz hivatalos kezdetét. Örömmel nyitotta ki éves tervezőnoteszét, melybe tavaszi vágyait

Teljes bejegyzés »

Az elveszett lélek

Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha

Teljes bejegyzés »

Kicsiny falum

A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a

Teljes bejegyzés »

A szerelem filozófiája

Egy összenézés, egy rezzenés, felismerés. Régi traumák ébredése, vagy tiszta kapcsolódás? A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb fájdalom. Bizonyosság, benne a kétség. Sokszor ígéretek, sokszor

Teljes bejegyzés »

Üres asztallap

Nyomozó nem szólt semmit. Azt tanulta az egyetemen – és a bátyjától –, hogy a csend a legjobb fegyver. Hadd főjön a gyanúsított a levében.

Teljes bejegyzés »

Nyolc óra után egy perccel

Zeusz villáma csapott szívembe „Hibát követsz el.” – zengte az ég. Majd egy hangos sikoly, s könnyek mint folyóvíz.   Így történt, hogy szememben fejre

Teljes bejegyzés »