Klotz Mária: Megalkuvás helyett
„Szomorú, ha a szív megalkuvást
keres; szeretni szomorú felényi
szeretetért, vagy annyiért se, mást.” (Kálnoky László)
Több okból elgondolkoztató az idézet. Először is a megalkuvás már eleve egyfajta lemondást sugall, másodszor pedig ha az ember szeret, akkor viszont várja, hogy őt is szeressék.
Nem mindig van ez így. Sajnos. Ismerek egy nőt, aki egész életében a férjébe szerelmes, mégsem boldog. Soha nem is volt más férfi az életében. El sem tud képzelni más partnert magának. A férje nem így van ezzel, sokszor megcsalja, rosszul bánik vele. Néha ittasan tér haza, ilyenkor meg is veri szegényt. Katalin pedig tűr, tűr, mert szereti a férjét, Imrét. Vajon miért? Vajon miért nem menekül ebből a rossz kapcsolatból? Talán a gyermekei miatt, vagy fél az újtól, a nem megszokottól. Lehet, hogy az emberektől is, mit mondanának róla. Inkább szomorkodik és a régi élményeiből táplálkozik. Azokból, amikor még a férje kedves volt vele, talán még szerette is. Aztán teltek, múltak az évek, jöttek a problémák, kevés volt a pénz, építkeztek is, meg hát jöttek a gyerekek. A sok spórolás, lemondás, az állandó munka miatt ellaposodott a kapcsolatuk, már nem bújtak minden héten kétszer ágyba. Aztán már csak egyszer, mostanság pedig nagyon ritkán.
Egy szürke őszi estén, Imre megint részegen tért haza, mire Katalin megkérdezte tőle:
– Hol voltál ilyen sokáig?
A férj válasz helyett jól pofon vágta a feleségét, akinek még a szája is felrepedt. A megalázott asszony sírva menekült be a szobába, ahol a gyermekei között talált menedéket. Ők is rettegtek az apjuktól. Ezek a jelenetek gyakran ismétlődtek, mert Imre egyre többet ivott, egyre sűrűbben látták részegen.
Az asszony fejében többször megfordult, hogy hazatér a szüleihez, de soha nem mert erre az elhatározásra jutni. Egy alkalommal úgy megverte a férje, hogy még a szeme alatt is sokáig kék folt látszott. Kérdezték is a munkahelyén, a közeli pékségben, hogy mi történt vele. Természetesen hazudott, hogy arcát beverte az ajtófélfába. Mindenki gondolta, hogy nem mond igazat, de nem szóltak semmit. Nem az ő dolguk, gondolták.
Amikor a férfi magába szállt, fűt fát ígért, hogy nem iszik többet és soha már nem emel kezet Katalinra. Azt is mondta, hogy szereti, és nem tud nélküle élni. Persze ő is tudta, hogy ez nem igaz és gyakran jár egy elvált nőhöz, akivel szintén együtt ittak. Ez az ígérgetős állapot addig tartott, amit a haverjai el nem hívták a közeli ivóba. Ott újra alkoholhoz nyúlt és minden kezdődött előröl.
Katalin félt a szomszédoktól is, akik hallották az otthoni jeleneteket, látták az összevert testét. Menekült tőlük, nehogy rákérdezzenek, mi történt vele. Egyszer a pékségben egy nő, Éva rákérdezett:
– Kati, megvert a férjed?
Szegény nem mert ránézni, inkább lehajtotta a fejét és a kiflik között babrált.
– Miért nem jelented fel? – kérdezte Éva.
– Kati végre megszólalt: Mert félek – mondta.
Inkább tűrt, hallgatott. Azonosult fájdalmas sorsával, szinte beletörődött, hogy neki ez jut. Az áldozat úgy megszokja a megaláztatásokat, hogy szinte már természetesnek veszi a folyamatos bántalmazást – olvasta egyszer az interneten. Azonosul a bántalmazójával. Na, ezen elgondolkozott. Tényleg, már ő is itt tart. Ok nélkül bántják és még csak nem is panaszkodik senkinek. Vajon miért? Mit nyújt neki ez az ember? Kati még mindig szerette a férfit. Nem a mostanit, hanem a régit, akihez hozzáment. Úgy gondolta, majdcsak megjavul, talán a gyermekek miatt is. De nem így történt. A férfi már nem szerette őt, talán csak a biztonságos otthon miatt maradt vele. Megalkuvás? Jutott eszébe. Miért kéne neki élete végéig tűrnie? Mit vétett?
Amikor a legközelebbi verés következtében még a válla is eltörött, nem maradt csendben. Elment az orvoshoz és bevallott mindent. Azt, hogy évek óta veri őt a férje. Azt, hogy gyakran részeg. Azt, hogy még mindig szereti – talán már ő maga sem hitte el –, de már nem bírja tovább. Valahogy megvilágosodott. Ha ő saját maga nem segít magán, akkor élete végéig ilyen szomorú életet fog élni. Ezt nem akarta, már csak a gyerekek miatt sem.
Döntött. A rendőrségen is feljelentést tett. Reszketve ment haza, mert attól félt, mi lesz, ha megtudja a férje, hogy kipakolt. A félelme mellett erőt vett magán. Összepakolt és a gyerekekkel együtt elköltözött az anyjához, aki mit sem sejtett eddigi sorsáról.
Katalin és Imre elvált. Az asszony többé nem alkudott meg sorsával. Bánatosan, de félelem nélkül tengette napjait. Döntése erőt adott neki ahhoz, hogy új életet kezdjen. Hogy az megalkuvással teli, vagy boldog lesz, azt nem tudjuk. Mindenesetre fontos, hogy öntudatra ébredt és rájött, soha többet nem keres megalkuvást.
2018. december 7.
Author: Klotz Mária
Klotz Mária az Irodalmi Rádió szerzője Klotz Mária vagyok, szívesen írok, énekelek és fotózom. Gyakorló (német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár) és elméleti (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Oktatási Hivatal) pedagógiai tevékenységem mellett újságírói és főszerkesztői feladatot is ellátok. Korábban a Szentiváni Újságot, a SzóljMár-t, a Szentiváni Tükör általam alapított magánlapot, a Pátyi Kurírt, a Zsámbéki Polgárt szerkesztettem, jelenleg a Somlyó önkormányzati havi lap főszerkesztője vagyok. Magyar és német nyelven írok verseket, prózákat, egyéb írásokat. Munkáim eddig megjelentek a Neue Zeitungban és az újság Signale irodalmi betétlapjában, a Die Erinnerung bleibt (2009) című, németországi antológiában (Hartmann Verlag), a már említett újságokban, a Katedra/Új Katedra lapokban, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazinban, a Litera-Túra Művészeti Kiadó által gondozott Antológia 2016-ban, a Hangok és harangok (2017) gyűjteményben, az Angyalhaj (2017) karácsonyi antológiában, a „szavak könnyű szélben” (2018) című kiadványban, valamint a Szavakból kazlat (2018) elnevezésű válogatásban. Továbbá írásaim olvashatók a Sodrásban (2018) című kortárs kötők antológiájában. Német nyelven kiadott könyvem címe: Claus Klotz und seine Dichtung (2010), amelyben a költő, bátyám életművét dolgoztam fel. Verseim érzelmeket, hangulatokat, gondolatokat jelenítenek meg, emberi kapcsolatokról szólnak. Prózáimban főként a német nemzetiségi lét problémáit, sorscsapásait feszegetem, de gyermekkori élményeimből is szívesen merítek. Az írás egyfajta önkifejezési...
