Levél Neked, oda

Azt mondták, nem sírhatok, tudod, mert én, vagyis mi nem sírhatunk sosem.
Erősnek kell lenni.
Ez a szentencia.

Hiszen nem is ismertelek.
Illetve Téged tulajdonképpen alig.
Csak az a fránya múlt,
egy legkedvesebb emlék még az óvodábòl,
Ő volt a láthatatlan kapocs.

Fél éve, talàn kicsit több, a véletlen “gurított” Hozzád, ha fogalmazhatok így. Mi tudjuk miért.
Segítettél.
Meséltél.
A találkozásunk már önmagában tragédia volt.
Én ezt már akkor tudtam.
De nem mondhattam, hogy prófétaként látom a jövőt.
Csak figyelmeztettelek.

Aztán újra találkoztunk.
Ezúttal én segítettem Nektek.
Jöttek a szép, gondtalan nyári hónapok.
Tudtam, hogy milyen boldog vagy, mert ha nem is ismertük egymást, mègis hamar bizalmadba fogadtál.
Örültem.
Rendben volt minden.

Aztán hirtelen nem figyeltél a jelekre.
Késlekedtél.
Segítséget kértél.
Éreztem, tudtam, hogy nagy a baj.

És én segítettem, kértem, kértelek, próbáltam.
És ha tudnád még mennyi szó kavarog a fejemben.
Tudtam, talán már az első pillanatban tudtam, hogy nincs remény.

Már az sem volt.
Jól hallod.

Szélmalom harcot vívtam.
De bíztál bennem, hálás voltál egész szíveddel.
Nem győzted mondani, ami engem csak még szomorúbbá tett.
Én nem tudtam Neked megmondani.
De Te talán láttál valamit a szememben.
Talán Te is tudtad…

Oldozz fel!
Bocsáss meg, hogy nem tudtam megmondani, hogy nem tudtalak megmenteni!

Küzdöttél.
Igazi hősként.

Aztán csendben mégis elmentél.

A virágod még nem hervadt el.

A pillangó, amit rajzoltál nekem, nyitogatja a szárnyait.

Én pedig sírtam.
És e sorok írásakor is sírok.

Mert igenis lehet sírnunk nekünk is!

És a könnyeim között lassan megbékélek.
Elfogadom, hogy ismét eltávozott
Egy megmenthetetlen lélek.

/D.G emlékére/

2019.02.27

Potyó Katalin Borbála
Author: Potyó Katalin Borbála

Potyó Katalin Borbála az Irodalmi Rádió szerzője.2008 márciusában kezdtem írni. Az egyetem első évében.Első múzsám ki más lett volna, mint egy elérhetetlen, vagy annak hitt férfi. Azóta múzsák jöttek, mentek. Az egyetem véget ért. Az írás folytatódott. Olykor melankóliával, olykor boldogsággal fűszerezve.  

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »