Felejtés

Felejtés

De szeretném felejteni
Mit eltékozoltam életemben
Mit hanyagoltam félelmemben
Miért nem lubickoltam szülői szeretetben
Keveseket részesítettem baráti ölelésben
Nem mélyedtem el a természet szeretetében
Külhonban kerestem a kulturált pihenést
Közben hanyagoltam a honi keresést
Ötven éves nyomorult zártságunkban
Talán körültekinthettem volna a nagyvilágban
Érdeklődésem túl széles skálájában
Hivatás-választásban tétován ugráltam
Pedig mindig a gondviselés kísért
Helyreigazította sűrű tévelygésemet
A felejtés sarkait mindenütt lecsípte
Beleintegrálta a valós életbe
Tévelygő utamat lecsendesítette
A felejtés kínjait zárójelbe tette.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az ablak tükrében

A kávé már kihűlt, mire Anna észrevette. Egy ideje csak kevergette, és hallgatta Hildát, aki egyre lendületesebben, egyre gyorsabban beszélt, mintha attól félne, hogy ha

Teljes bejegyzés »
Versek
Adorjányi Erzsébet

Amara tánca

Amara tánca Amara, a kicsi tündér Erdőszélen lakott, Egy nap ő a tölgyanyótól Ajándékot kapott. Varázsmedált, angyalkásat, Pont olyat mint ő maga, Mosolygós és jókedélyű,

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

csillagnéző…

  …onnan is tudhatom, hogy őszinte vagy, hogy énekelsz-e magadnak mellettem. meg, hogy vagy-e önfeledt, meg vidám, táncosmadár, borús felhő, nap-hold,  meg mindenféle természetű természetdarab.

Teljes bejegyzés »