Fürdőzők

A habos bárányfelhők alatt,

aranyló színben izzik a nap.

A tömeg tolong a strandokon,

tenyérnyi hely sincs a homokon.

 

Aki egy kicsit furfangosabb,

más hely lesz neki a fontosabb.

Titkos, tiltott hely után kutat,

talán ilyen zugra akadhat.

 

Idilli langyos víz hűsítő,

vonz, odahúz szinte szédítő.

Apró csobbanástól hullámzó,

megmártózni benne vibráló.

 

Párosan érkezve csábító,

az érzéseket megindító.

Kalandra hív itt a természet,

gyönyörűséggel elkényeztet.

 

Pászogó, simogató szellő,

megerősített csábos erő.

Mára csak annyi gondjuk maradt,

pásztorórán le ne bukjanak.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mintha…

A költő, mintha tán mondana valamit… Megáll némán múltjának romjain, És hintázik a székkel… mégsem felejt. Tudja, nem álom,volt. Igenis valódi. Szólítja az ifjút, ki

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Ki ez a gyerek?

Döbbenet! Ki itt ez a gyerek? Valaki kicserélte emberek! Az enyém még egész kicsi, szalmaszőke, enyhén pufi. Ez meg itt, aki feleselt, borotválkozik, mert szakálla

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Mészáros Csaba

Az öreg zsebóra

Régi zsebóra lapul a fiók mélyén, kopott fedelén már az évek csendje ül, megállt már réges-rég, de bennem ketyegvén, minden elveszett délutánon felderül. Apám kezén

Teljes bejegyzés »

Fényre várva

Csendes volt a reggel. Ott ült a város felett. A csendbe belegyalogoltak sétálni vitt kutyák: nagyméltóságúak és borzos kis ölebek.   Kis tappancsaikra felkapaszkodtak az

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

Csendélet a szivarfák alatt

Szivarfák árnyán szunnyad a fény, aranyló porban csillan a mély. Két szív, mint sodródó őszi levél, megállt a szélben, egymáshoz ér. A nap perzsel, de

Teljes bejegyzés »