Virágzó sövény

Napfényben tündöklő, tiszta levegő,

nagy erejű hatással növénynevelő.

Olyan káprázatos a rügyek bomlása,

mint a bölcsőben ringó gyermek áldása.

 

Bámulatot keltő színharmóniában,

ülnek a virágok szárakon szilárdan.

Szemet bizsergeti, lelket melengeti,

az ébredő gyönyört előre görgeti.

 

Nő, nő, egyre magasabbra emelkedik,

sokszínű, bozontos fallá terpeszkedik.

Kánikulában is illatfelhőt szítnak,

enyhítő árnyékot majd a háziaknak.

 

Bármit takar, tompítja, ami elhangzott,

magánszféra bungalója lehet már ott.

Heverészni tövében igazi élmény,

nyugodt pihenőre megkívánható fény.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »