Faluszélén

Hajdanában még egy kis faluszélén,

éltem érdekes gyerekkoromat én.

Ott, ahol a házunkból kiszaladva,

lehuppantunk a tarka árokpartra.

 

Friss fű illata volt a valóságnak,

se hangja, se útja nem járt motornak.

Porban trappolva haladtunk az utcán,

vagy futkároztunk a zöld puha párnán.

 

Közelünkben legeltek az állatok,

felhőlenül kerestük a kalandot.

Lehetett a kazlakon ugrándozni,

a gyümölcsfákra bunkert építeni.

 

Eső után a langyos pocsolyában,

szerettünk pancsolgatni óra számra.

A vizes földből sárpuskát csináltunk,

élveztük, ha durranó hangot adtunk.

 

Gondtalan boldogságnak tárháza volt,

gyermekekre nyugalom nyoma hatott.

Öröm, családi, baráti szeretet,

töltötte be kis kori éveimet.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ketten haltunk meg akkor…

Sosem féltem így apámtól. Nem tőle, mint embertől, hanem attól, akivé vált a betegsége alatt. Az apámat felemésztette a betegség és valami más maradt utána.

Teljes bejegyzés »

Kinek adhatom át?

Öregszem, és már nem halogathatom azt, amit meg kell tennem, amire egyébként már régóta készülök. Nem akarok feldolgozatlan családi titkot hátra hagyni, pedig nem az

Teljes bejegyzés »

Az esőcsepp dala

  Az esőcsepp dal Eső hull, ázik bús határ, a lét ma szürke, szót se szól, a csepp az ablakon megáll, s majd elindul, mint

Teljes bejegyzés »

Mihály Arkangyal

Mihály arkangyal   Fényben járó, égi harcos, mennykő dördül, kard ha sújt, trónja lángban, szárnya lobban, s földre hull a bűn, a rút.   Isten

Teljes bejegyzés »

Fűvel benőtt szív

Mit ér a szív, ha nem tiszta? Állapotát ki fordítja vissza? Gondozni naponta szükséges, Hadd legyen szép és értékes!   Lehet a szív száraz, mint

Teljes bejegyzés »

A ballagónak

A ballagónak   Kezeidben virágok és szirmok, szemeidben ékes világ csillog.   Zoltán te legyél örökké boldog, értelmed irányítja a sorsod.   Testedben szeretet tüze

Teljes bejegyzés »