A lenyugvó nap fénye

Az alkonyat épp a mezőn talált.

A nap tarka réten akkor mászkált.

Horizontról húrjaival fedve,

vörössé változtatta az eget.

 

Szétszórta égető sugarait,

mesés vágyakat indította itt.

Összefolyva piros és a sárga,

narancs ízét meghozta a szájba.

 

A fuvallattal illatok útja

keletkezett, mint egy légi túra.

Mámorító a látása fénynek,

szédül bele az emberi lélek.

 

A képzeletre hamar rakódva,

az emberi agyat babonázza.

A valóság és a vadhajtása,

összefogott e titkos világba.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hétköznapi történet

Bemegyek egy hatalmas bevásárló központba. Mennyi minden található itt, valójában nincs is annyi időm, hogy végig tudjam nézni. Az emberek nyüzsögnek, mint a hangyák –

Teljes bejegyzés »

A szenvedő

A kápolna kopott képén Szűz Mária szemét nézvén Könny kúszott a két szemembe Anyja néz a szenvedőre Kiszárad a szája sivár sivatagban messze kiált Szeretné

Teljes bejegyzés »

Elégia 2019 novembere

Aszott falevelek bántó zizegése lelkem darabkáit röpítik a szélbe. Csörgő fűszálak közt riadt békaporonty. Elmúlásról brekeg, s fájdalmat zokog. Sosem volt gólyák, elképzelt fecskék. Fészkükben

Teljes bejegyzés »

Tavasz

Kinézek az ablakon, vacogok, Érzem, én is jégvirág vagyok. Szállingózik, kavarog fehér hó, Befagyott sok pocsolya és tó.   Bundát öltök, s kesztyűt: jó meleg!

Teljes bejegyzés »

Valamikor

Valamikor   Valamikor ismertél, Valamikor kedveltél, Valamikor öleltél, S valamikor szerettél.   Valamikor csókoltál, Valamikor hű voltál, Valamikor szóltál, S valamikor suttogtál.   Valamikor bújtál,

Teljes bejegyzés »