Szia, drágám! – Fifike, ülj le ide szépen a mama mellé! Nagyon ügyes vagy! Jó kutya! – Hát alig értem ide! Ez a város! A közlekedés szörnyű! – Pincér! – Nem hiszem el, hogy nem látják, hogy itt ülök! – végre, hogy idefáradt! Egy kávét kérek! – Fifi, ne ugass, nem bánt a pincér bácsi! – Angyalom, hát mi van veled? Ne felejtsd szavad – Azt mondtam, engedd el a pincér bácsi nadrágját, rossz kutya! – Megjegyzem, ha nem önti az eb lábára a vizet miközben leteszi elé, akkor nem harapja meg! Na, mindegy! Hol tartottam édesem? Ja, igen! Mit mond ez a jó ember? Hogy neveletlen a kutyám? – Fifi, most ne figyelj ide! – Hát tudja meg, hogy ez az eb a világ legjobb házőrzője! Vigye a szakadt nadrágját a feleségéhez, majd megvarrja! Nekem mi közöm hozzá? Dehogy viszem ki a kutyát! Ez egy jól nevelt pedigrés állat, hagyjon minket kávézni, jó? Foglalkozzon a nadrágjával arrébb!
Kedvesem, az azért túlzás, hogy el van kényeztetve! Tudod nagyon jól, hogy például az ágyra sem feküdhet, amikor elhoztuk, igenis közöltem vele, hogy nem jöhet fel, mert az a mi helyünk! Tessék? Hogy a múltkor, mikor nálunk voltál ott aludt? Az más. Akkor beteg volt szegénykém, de esténként mindig a helyére küldöm! Azt azért nem értem, hogy éjjel, hogy kerül a párnámra? Valahogy minden reggel ott találom, rejtély! Mit kérdeztél? Miért van bekötve a kezem? Ne is kérdezd! Az úgy volt, kérlek szépen, hogy az én kis drágám, amikor hazahoztam a menhelyről -, nahát, ott úgy összenyalt, annyi puszit adott, hogy azonnal beleszerettem – nem volt szobatiszta. Amint a szőnyeget meglátta, szépen ráguggolt, és odapisilt! Persze azonnal küldtem a tisztítóba. Naná, hogy a szőnyeget! – Ne tudd meg mennyibe került a tisztítása! Egy vagyon! Mit képzelnek egyesek! – Amikor meghozták, úgy összetekerve raktam a szekrénybe! Tettem le pelenkát, tudod azt a kutyáknak valót. Csak úgy, a sarokba. Mondtam az én mindenemnek, hogy: – tessék odapisilni! – Nézett rám azzal a gyönyörű szemecskéivel, mint aki érti, amit mondok neki. Úgy járt a farka, mint a propeller!
Nem tudom, – szerinted mennyi tömőanyagot tesznek egy ilyen pelenkába? – még tegnap is találtam egy picit az asztal alatt. Te, hogy milyen rendes vagyok mostanában! A cipőim nincsenek szanaszét, a padló mindig tiszta, jó illat van, nincs kajamaradék az asztalon… Na, nem azért, mintha eddig rendetlen lettem volna! Ennek semmi köze a kutyuskám szokásaihoz! Ezt ne jelentsd ki nekem ilyen hangsúllyal, légy szíves! Egyetlen egyszer fordult elő, hogy a cipőmet megrágta! Hogy megvan-e még krokodilbőr tűsarkúm, amiben színházba voltam a múltkor és úgy megdicsérted? Na, már nem kell irigyelned! Különben is nyomta a lábam! Szóval, mondták a kutyakozmetikában, hogy vegyek egy olyan spray-t, amit ha kifújunk oda ahová pisilt, akkor nem megy oda többet. Na, kérlek, nálunk azért van olyan jó illat! Szerintem, ennek a huncut kis ebnek – Neked, mama gyönyörűsége, bizony neked! – direkt tetszik, mert, csak ott végzi a dolgát!
Na, de rátérek a kezemre. Éjjel arra ébredtem, hogy valami facsarja az orrom. Éktelen büdös terjengett a lakásban. –Tudod, drágám, milyen érzékeny vagyok a szagokra! Leléptem az ágyról, esés közben sajnos levertem a kis lámpát. Megjegyzem, már régi darab, ha összetört, hát összetört! Azt hiszem elő kellett volna vennem a papucsom, mert a meztelen talpam valamin megcsúszott, elég nehezen álltam fel. Amikor a mennyezeti lámpát sikerült felkapcsolnom azt hiszem elájultam, valószínűleg megránthattam a karom, a biztonság kedvéért felkötöttem, hogy pihentessem. Na, mennem kell életem! A kávé úgyis kihűlt. Nehogy adj a pincérnek borravalót, nem érdemli meg!
Erről jut eszembe: – Te, nem kell egy kutya?
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....
