Tél leánya

A jég varázslata ül a tájra,

nincs hó, mindenütt merevség.

Így bújt a szívembe is a keménység,

mitől e tél próbára tevő érzés.

 

Kietlen, nem mozdul a rémség,

jöhetne legalább hó, fehérség!

Széllel, tombolással járna,

de mégis egyszer elolvadna.

 

Évek óta várom a változást,

nem jön más, csak jég, nagyobb jég.

A távolság nő, kérgesedik a szív,

nincs oltalom , mely csillapít.

 

Nem lehet már a barlangban bírni,

lehet széjjel nézve könyörögni.

Legyen már más, valami változás,

akár foltossá is válhat a világ!

 

Hiába az összes gyötrelem,

a jég áll, kitart, végtelen.

Nem maradt már senki velem,

de két jó barát azért jutott nekem.

 

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Elszállt a nyár

 Ó, hát mégis megtörtént.  Odalett.  Vége.  Nincs tovább.  Elment némán.  Elhagyott hűtlenül,  az idei nyár, az a csalfa.     Hiába volt a sok kérés,  Könyörgés.

Teljes bejegyzés »

Majd egyszer

Edit Szabó : Majd egyszer Majd egyszer nem látom kezed, majd egyszer elfelejtelek, tisztelet hiábavaló, bennem élt, de elkoptatott! Tán’ bennem lehet a hiba, „Ősz

Teljes bejegyzés »

A Határ- szikla átka

A Határ -szikla átka   Éhes, vad Énekes rohant a sárban,Szennyet dobált a digitális lázban,Úgy üvöltött az internetes éjben,Mint ki megfagy a magányos sötétben.Tépte a

Teljes bejegyzés »

Fénypontok

Ragyognak éjjel. Ragyognak nappal. Hangjegyekkel gyógyítanak.   Égő dallamok Ritmusa gyullad. Akkordok tánca fullaszt.   Metálos fénypontok. Füstölő hangszerek. Szétáramló zene.   Nyári éjszakán felébresztik

Teljes bejegyzés »

A leghűségesebb barát

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Teljes bejegyzés »

Tavaszi önarckép

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem

Teljes bejegyzés »