Szeretve lenni

Mióta ismerlek,

Mióta szeretlek,

Elpárolgott belőlem

A féltékenység,

A harag,

A tehetetlenség.

Csak virágzó fák vannak,

Csak üde rétek,

Temérdek jó lélek,

Csak ennyi van:

Egy szép élet.

Nincs többé csalódás,

Nincs többé kín,

Csak a szeretet van,

S ez elég lesz így.

Egy pici szikra,

Mely nagy tüzet gyújt,

Lobog a lángcsóva,

S mi kordában tartjuk.

Együtt.

Csak mi.

És a szeretet.

Csorba Viktória
Author: Csorba Viktória

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella… szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

VOLT EGYSZER EGY KIRÁLY

Őfelsége kedélyét sötét gondok nyomasztották. II. Kalafánc, a hedonok királya már csaknem húsz esztendeje koptatta a trónt, és országa történetében ez ez szokatlanul hosszú időnek

Teljes bejegyzés »

Vészmadár

Vészmadár Száguldnak az SMS-ek az éterben Mit hátukra vesznek a varjak: kár, kár… Hej haj, de magas lett ismét az olaj ár Kevés lesz az

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Három kor lelke ég

Három kor lelke ég   Három kor, három kor lelke ég, Kiknek már három szó is elég.   Első királyi, arca a kő, Lomha szemén

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Téli táj

Téli táj   Havas erdő, hideg tél, Csíp a hideg, csíp a szél, Csíp a hideg akarat. Páncél fedi a tavat,   Páncél fedi a

Teljes bejegyzés »

Egy téli mese

Beck Brigitta: Egy téli mese   December eleje volt és köd szállt a tájra, Szürke füstben álltak a büszke gyárépületek, Felhőket leheltek az ég sötétlő

Teljes bejegyzés »

A kóbor kutya útja

Nem ő ment már, csak vitte a lába, Monoton lépkedett az út száraz porába, Fáradt szeme a házakat kereste, Pihenni vágyott sovány kis teste, Mégsem

Teljes bejegyzés »