Egy szót sem szólt, úgy beszélt,
Közben ragyogtak rá a fehér, éles fények,
De ő nem látott fényt, csak mindenütt zenét,
Amire boldog, könnyed tánca volt az ének.
Mosolya lett minden csillogás,
És ami addig szép volt, már semmit sem ért,
Csak ő pompázott, ő és senki más,
Éppoly gondtalan, mint aki sose félt.
Játék volt ő, és dal, és csupa vágy,
Gyermekként érezte a zenét,
És szerette a világot, és szerette magát,
Mint gyermeket, a világ gyermekét.
Tiszta volt, és könnyű, mint egy dal,
Puhán lépett, de a föld megrengett belé,
És egyszerre csak elhalt minden zaj,
Mikor kilépett a nagyvilág elé.
Ő olyan volt, amit kevés ember ért,
Az ő szemében játéknak tűnt a világ,
Egy szót sem szólt, úgy beszélt,
S egy szó nélkül örök csodát csinált.

Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 19 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!