Jézus a keresztúton

Az égen sötét szélvihar keletkezett,

árulásból az ítélet megszületett.

A rágalom kereszthalállal végződött,

a Golgotán az élet befejeződött.

 

Keserves út volt az, mely odavezetett,

a keresztfa súlya egyre nehezedett.

Közben a csőcselék is haladt, kövezett,

köpött, korbácsolt, ahova csak férhetett.

 

Vér és könny folyt ott, mint az áradó patak,

Mária szíve a fájdalomtól szakadt.

A világ Megváltójának anyja hallja,

égi hírnök mondta, eszébe jut szava.

 

„Uralkodik… Országának nem lesz vége”

tudja, tudja, anyai szíve fáj érte.

Legyen nekem a te igéd szerint, -vallja,

kínjában ő is a keresztet karolja.

 

Fiadnak hála, dicsőség és tisztelet,

kinek élete kereszten végeztetett.

Az Atya kérésének híven engedett,

Jézus emberek bűneiért szenvedett.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ketten haltunk meg akkor…

Sosem féltem így apámtól. Nem tőle, mint embertől, hanem attól, akivé vált a betegsége alatt. Az apámat felemésztette a betegség és valami más maradt utána.

Teljes bejegyzés »

Kinek adhatom át?

Öregszem, és már nem halogathatom azt, amit meg kell tennem, amire egyébként már régóta készülök. Nem akarok feldolgozatlan családi titkot hátra hagyni, pedig nem az

Teljes bejegyzés »

Az esőcsepp dala

  Az esőcsepp dal Eső hull, ázik bús határ, a lét ma szürke, szót se szól, a csepp az ablakon megáll, s majd elindul, mint

Teljes bejegyzés »

Mihály Arkangyal

Mihály arkangyal   Fényben járó, égi harcos, mennykő dördül, kard ha sújt, trónja lángban, szárnya lobban, s földre hull a bűn, a rút.   Isten

Teljes bejegyzés »

Fűvel benőtt szív

Mit ér a szív, ha nem tiszta? Állapotát ki fordítja vissza? Gondozni naponta szükséges, Hadd legyen szép és értékes!   Lehet a szív száraz, mint

Teljes bejegyzés »

A ballagónak

A ballagónak   Kezeidben virágok és szirmok, szemeidben ékes világ csillog.   Zoltán te legyél örökké boldog, értelmed irányítja a sorsod.   Testedben szeretet tüze

Teljes bejegyzés »