Egy régi dal

Május lesz, újra virágzik az orgona,

a patak búsan halad, halkan csobogva.

Az iskolából nem hallik a régi dal,

nem ballag most a diák az álmaival.

 

Koronát kapott az évzáró ünnepség,

maradt helyette a szomorú szürkeség.

Nem úszik virágözönben öreg diák,

a padsorok közt némák a melódiák.

 

Búcsú nem volt, még nem tudhatta azt senki,

hogy nem fognak utoljára ölelkezni.

Nincs szerenád se, a hangszerek hevernek,

régi dal nem szól az érettségizőknek.

 

Emlékeknek csak a kétségek maradnak,

milyen értéke lesz a távoktatásnak.

Forr az izgalom, szólóznak már a napok,

dalok helyett rögvest tételeket kaptok.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »