Most jó ez így, hogy nincsenek fények,
És tetszik az, hogy fekete az ég,
Hogy nem égnek rajta hazug remények,
Úgyis múlandó minden, ami szép.
És nem baj most, hogy a fekete a lényeg,
Lehet néha jó is a sötét,
Akkor is, ha forró, és a fekete már éget,
Akkor is, ha végtelen a feketeség.
Én most csókot dobok ennek a sötétnek,
Vegyen csak észre ez a hatalmas sötét,
Én nem futok el tőle, most semmitől sem félek,
Akár rám is szakadhat a fekete ég.
Én most csókot dobok ennek a sötétnek,
És a sötét rám félve visszanéz,
A fekete dolgok a csókoktól félnek,
Pedig minden csók édes, mint a méz.
Aztán ránevetek erre a sötétre,
Nevetni csak a sötétnek nehéz,
S most a feketének egyszer csak vége,
Vörös jön helyébe, gyönyörű és merész.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 22 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
