Csak nehéz így egyedül
Jobb közönsége volnék
Néma ajkadnak,
Mint a zajos csendbe szórt
Kósza szavaknak.
Érinthetetlen durva messzeség,
Érinthetetlen durva messzeség.
Fázik a tél is: Udvarán
Hideg pocsolyák tanyáznak.
Téged mint egykori
Kályhám, sehol sem talállak.
Elérhetetlen messze kerültél.
Elérhetetlen messze kerültél.
Nem kéne szólnod.
Nem kéne szólnom, dúdol
A kémény dallamot,
Testünk mint kemece izzik.
A messze csak másoknak hideg
A messze már másoknak hideg.
Kettőnek szép a csönd.
Kettőnknek jó ez a csend…
Csak, így egyedül… nehéz.
2019.01.30.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
