Hangok az altemplomból
-Íme megtapostam, megöltem asszonyod.
-A dolgodat tetted, te ehhez értesz.
-Veled ugyanez lett, nem tudtad elodázni.
-Meglehet. Mégis hozzám beszélsz…
-Hát nem érted? Tűzben égettem el a tested!
-És te, minden csontot porrá őrölsz…
Mégis hallom az apró poszáta énekét,
Nem is a gyászról, a napsugárról szólt…
-De nem láthatod, márvány fedi urnád!
-„A nap tüze, látod”? A föld alatt táncol…
-Az egy templomablak mélybe vetült fénye.
-Felnőttek a „fürge diákok”, él az álmom.
-És mit érsz vele? Felednek „csengve nevetve”!
-Abból idézel, mit egykor nékik idéztem…
-Kiválasztottak hiszed magad? Egy néma próféta?!
-A csend szava bizony áttört a néma falon…
-Azt hiszed, bátor az aki nem menekül tőlem?
-Leszakíthatsz, összetörhetsz, de Íme, Hazaértem.
„Boldogok akiket kiválaszt,
és magához szólít az Úr. ”
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július