Rózsa Iván: Szenteskedők, magyarkodók, pásztorkodók

Rózsa Iván: Szenteskedők, magyarkodók, pásztorkodók

Magyarkodók között nehéz magyarnak; álszentek, szenteskedők közt nehéz embernek maradni. Maszkot hord most az egész világ. Igaz, előtte is álarcok mögé bújt az emberek többsége; és nem csak karnevál idején… Mármint átvitt értelemben, nem szó szerint, fizikailag.
Titkainkat őrizzük meg, csak azokat fedjük fel, amiket akarunk! És csak azoknak, akik megérdemlik! Maradjunk titokzatosak! De ne legyünk álszentek, csalfák, álarcok mögé bújók! Hiszen ha nem fedjük fel összes titkunkat, ettől még őszinték maradunk. Ha viszont elrejtjük igazi arcunkat álarc mögé, hazudunk a világnak.
A farkas tudja magáról, hogy az, hogy fenevad, mégis báránybőrbe bújik, hogy megtévessze az embereket. Illetve főleg a birkákat. De ha fogy a nyáj; előbb-utóbb csak kiderül, hogy ki a pusztítója, ki tizedeli. Netán pont a pásztor, aki titkon a farkas legjobb haverja?!
Bárányokat bíznak pásztorokra, lelkeket lelki pásztorokra, akiket nem lenne szabad kilóra megvenni… A pásztorok közül ki kellene emelni a pásztorkodókat, a pásztorkodást is csak színlelőket, akik csak úgy tesznek, mintha a rájuk bízott nyáj érdekét képviselnék, ám valójában egy bálványét. A főpásztor, a pásztorok pásztora tán hamarosan el is kezdi a szűrést…

Budakalász, 2020. október 10.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A sérült ego

Ez a vers tavaly ősszel született bennem. Az elmúlt néhány hét eseményei felhozták bennem újra ezt a tapasztalatot, amiről a versben írok. Szeretném ezért megosztani veletek, hátha apró kis gondolatmagok születnek meg a hatására. Hiszem, hogy a tudatosság az egyik legnagyobb kulcs az életünkhöz. Az ego létezése szükséges, azonban egy kis szelídítésre szüksége van, hogy ne ő irányítsa az életünket tudattalanul.
Csodaszép napot kívánok!

Teljes bejegyzés »

Lecsuktad

Adorján L. Zoé LECSUKTAD   Most csend van, és fény, és nyugalom. Lelked rezdülései elérik a mindenséget.   Számodra már nincs se idő, se tér,

Teljes bejegyzés »

Kánikula

Kánikula Gyötör a kánikula, beköszöntött a globális felmelegedés Az emberi természet ezzel szemben a hitványságával a jégkorszakot kereste Az Isten adta és csinosított értékeit egy

Teljes bejegyzés »

Apa ügynök volt?

Május első vasárnapján szokás szerint összejött a család, amely először zajlott apa nélkül, aki a télen halt meg. Már éppen elkezdtünk szedelőzködni. ­ – Kata

Teljes bejegyzés »

Az apróságok szeretete

Az apróságok szeretete Sosem gondoltam volna, hogy az öregkor lenagyobb öröme az unokák érkezése Szinte kicsorbul az ember szíve reszkető kezekkel, hogy kézbe vehesse A

Teljes bejegyzés »