A koszorú 3,5 mm keskeny ága (Egy koronaér újra nyitása)
Fáj a szív,
Mit hoz a Holnap?
Leülök,
Lopva a percet.
Nyugalmat
Tettető szerep.
Másokról
Olvasom bajom.
Robogok.
Nem irányítok.
Csak várok
Futnak a percek
Órákká
Felhíznak lassan.
És íme:
Látom verdesőm.
Négy üreg
Ver vád ütemet.
Visznek az
Ismeretlenbe.
Mint sírbolt
Hideg, ám tiszta.
Álomszép
Nők, ólomruha.
Egy férfi,
Két nő a csapat.
Orvosom
Mondja hogy mi lesz.
Közvetít
Ragyogó utat.
Utcákat
Fest, fényszórókkal.
Bemutat
Érhálót, kanyart.
Olyat lát
Mi láthatatlan.
Zsákutca?
Átfutok rajta.
Megnyitja…
Sóhajt az izom,
Kortyolja
Véremet újra.
„Azt mondja”,
Vihetett volna
Vaksötét
Útra, a Túlra.
Imákon
Kapom magamat.
Csodálom
Érpályám, látom…
Taxiban
Ültem, életem
Útjára
Most, visszavittek.
Belülről
Láttam a szívem.
Koronás-
Fő vezetett ma.
Tévelygő
Szívem ért haza.
DRAP-nek köszönettel
S. F.
2020.09. 15/16
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
