November
Kócoli már a szél
A fűznek sárga haját
Zörgeti a nádszál
Május suhogó dalát.
Fölragyog a nap is,
Tán ez évben utolszor,
A múltat idézi
Minden csupasz ágtorzó:
Úszó levelet néz,
Szépül, tükröz az emlék?…
“Nyarat siratni kár!
Asztalunk terítve már
Hullámzó abroszunk
Alatt vadludak szállnak.
Körbeért az égbolt,
Meztelen fürdünk újra!
Rügyeink szunnyadnak,
Tisztán várjuk a tavaszt!
Nem számít a tél sem,
Nem talál rajtunk fogást,
Suhogó lombunk
Kibontjuk újra, hamar!
A nádas csak alszik,
Mélyben öleli párját,
Májusi mesét költ.
Ó, november, te időt hagysz rá!”
S.F.
2019. november 17.
(Ragyogó időben eveztem a Kis-Dunán. Hétágról sütött a nap, de már csak ott volt meleg, ahova tűzött. A vízre hullott levelek még nem merültek el. Ez a nap ünnep volt, de nem az elmúlásé. A kései ragyogásban ott volt az elpusztíthatatlan remény.)
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július