Adventi Galántai táncok

Adventi Galántai táncok.

„Fúj, süvölt a Mátra szele
Ingem, gatyám lobog bele „
Elindultam észak fele
Sajón túli magyar lakta területre
Rendezett utcák és portálok
A falu tábláján ahol megállok:
Örömömre magyar nevet is találok
Egyik háznál kopogtattam
Kicsit félve benyitottam
Széles mosollyal fogadtak
Magyar vendég adventi ajándék
Asztalunkon van némi maradék
Vendéget friss pálinkal köszöntünk
S marasztaljuk, maradjon közöttünk
Az adventi disznóvágást megejtettük
A kolbászt, a sonkát a füstölőre tettük
A lányok adventi koszorúkat fonnak
A fiúk Betlehemi köszöntőket tanulnak
Itt még élnek az ősi ünnepi szokások
Ez záloga nemzet megmaradásának
Közösen mennek a hajnali Rorátéra
Ez a keresztény embernek Isten ajándéka
A lányok tájra jellemző ruhába öltöznek
Kiket a fiúk fényes csizmával követnek
Hétvégeken este az adventi lázban
Kart karöltve néptáncot járnak a táncházban
Ez tartja meg a nemzetet a jövő számára
Ez szólít fel mindnyájunkat esdeklő imára
A Csitári hegyek alatt zeng a magyar szó
Az itt járó kommunizmus nem megnyugtató
Adventi gyertyánkat bátran meggyújthatjuk
Krisztus szeme rajtunk Karácsonyt váthatjuk.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »