Az anya…
Ölében négyévesforma gyerek, egy kisfiú… Vacsoravendégek a lakodalomban, a lakomán túl vannak. A kicsi hosszú poharával játszik: Kanalával kavargtja egy sárga ital maradékát. A gyerek a bal combon ül, önállóan „dolgozik” . Az anya jobbra beszélget. A pohár ide oda billeg, a kifiú nyugodtan, elmélyülten játszik, az anya is nyugodt folytja a laza párbeszédet. A pohár átbillen a holtponton, látni vélem a terítőn a növekvö sárga foltot és szinte előre hallom a csörrenést. A pohár lassan gyorsulva dőlni kezd, a kisfiú tudomásul veszi, nézi… Az anya békésen fecseg tovább, „nem figyel”, de a poharat minden fölösleges sietség nélkül visszabillenti. Oda se néz… A kicsi játszik tovább. Hiszen semmi sem történt. Nyugodt kis szigetük körül lassan hullámzik száz másik vendég csendes moraja.
2015. 05. 02. este tíz óra
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július