Kapaszkodók és sürgetők
Kapaszkodjunk itt az ágon
Ócska levelek,
Védjük meg a zsenge rügyet,
Amíg még lehet!
Bár dermed a víz és a fény
Van lehetőség:
Száraz testünk óvja „lelkünk”,
A bölcsős reményt.
Nem látunk mi több virágot?
És lógunk a
Semmi peremén?
Húsunkba vájt a hideg szó:
A bőrünkön
A csont átdereng…
Mégis tartjuk ezt a helyet,
A Tavaszig.
Dolgunk, rendünk ez.
Csak tavaszig kell várnotok,
Akkor megyünk.
A testünk elmegy…
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
