Az éjszaka álmai

Az éjszaka álmai

Túl az óperenciás tengeren
Ahol óriások és liliputik élnek
Hol bénák, s vakok regélnek
Álomruhát öltöttek magukra
S éjjeli álmomba is bebújtak.
A liliputik parittyát élesítettek
Az óriások szívébe is belelőttek
A szellemóriások összebeszéltek
Összekapaszkodva közösen felléptek
A liliputik erre bosszút esküdtek
A nyílvesszőre gyilkos mérget kevertek
S megtalálták a fekete gyémántot
Ha megnyílnak az ország határok
Az álom, mint az élet forgandó
A szellemóriások nem becsaphatók
Ha megfejtik mi a törpék antidótuma
Elnémulhat a törpék fekete angyala
Igy megfejthetik, mit hoz a jövendő
S a korai végitélet álomba meríthető
Keresni kell tehát valami kapaszkodót
Vagy ébredés után egy álomlátót
Ki nappalok mellett az éjszakát is uralja
Kinek kezében virágzik a béke olajága
Kinek lelkében lakozik a szeretet virága

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kiszolgáltatva

Borús péntek délelőtt volt, amikor Csilla férje a szokásos módon munkába indult. Éppen kiállt a nyolcéves Ford Focus-sal a garázsból, amikor hanyagul hátrakiáltott feleségének. —

Teljes bejegyzés »

S jönnek napok…

S jönnek napok, pillanatok, amik gyengévé tesznek. Amikor váratlanul összecsapnak fejünk felett a hullámok. S csak egyet szeretnénk, mielőbb kikerülni a viharból.   Éppen és

Teljes bejegyzés »
Prózák
Szász Terézia

Kígyóverem I. Edwardstown Az angol romantikus líra alapjai No. 1.   Lord Byron egy korhadt fatörzsön sütkérezett a lámpafényben, és a reggelire várt, amit nem

Teljes bejegyzés »

Fenséges hegyeim

Edit Szabó : Fenséges hegyeim A természet bőséggel adott szépet, hegyet-völgyet,mélységes tengereket az emberi nemnek,hogy benne éljen és észre vegye,mennyire kellemes. Az ózondús tiszta lég

Teljes bejegyzés »

Az élet partján

Dolgos napokba fakuló éjek, Ide álmodtak csodált remények, S élet partján kóválygok, szegénynek. Töretlen törni, mégis, most vétek.   Riadt csendje kísért a magyarnak. Tettre

Teljes bejegyzés »

A lépcsőházban

Beck Brigitta: A lépcsőházban Már megint a színes fények, Már megint a pesti este Nem tudom, miért gondolok, Már megint Budapestre. Szürkés-sárga lépcsőházban, Fehérre festett

Teljes bejegyzés »