Veled – nélküled

Én egy ostoba játék voltam létedben,
te erőszakkal álltál szemben velem.
Fájdalom, mi a hibára rádöbbentett,
ha nem kapaszkodom, talán jobb lehet.
Hiába éreztem, marja tetted lelkem,
a megpróbáltatástól senyved testem.
Az erőmet tehetetlenül vesztettem,
éreztem, gyenge vagyok veled szemben.
Talán az lett volna jobb, meg sem ismerlek,
nélküled sokkal boldogabb lehetek.
Nem pánikolok miattad minden percben,
örülök, végre megmenekülhettem
Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Apevák férjemmel

Apevák férjemmel Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. A karácsonyi Meleg szívek című antológiába Veréb Evelin néven bekerült Az álom című

Teljes bejegyzés »

Szörnyeteg a napsütésben

A járda szélén verte le cipőjéről a sarat Darko, amikor kinyílt a főbejárati ajtó, és megjelent az anyja, egy papírt lebegtetve. – Ne nagyon tisztítsad

Teljes bejegyzés »

Az elmúló tél

Beck Brigitta: Az elmúló tél Van valami különös az elmúló télben És a bágyadt tavaszi napsugárban, Összetalálkoznak néha, S olyankor azt hiszem, hogy nyár van.

Teljes bejegyzés »

Utolsó napsugár

Hajlott, törékeny alak, Botra támaszkodó kéz, Apró léptek csusszannak, A szem a távolba néz. Vöröslő alkonysugár Lángjában fürdik a rét. Hol van már a régi

Teljes bejegyzés »

Az idő nem oldotta meg

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Szürke veréb

Fád csúcsára ülő szürke veréb vagyok. Dalommal ébresztem a napod. Ágról-ágra szállva mosolyt csalok arcodra. Van, hogy tova röppenek, észre sem veszed, ha visszatérek. Újra

Teljes bejegyzés »