Sors

A téli nappalokban a fény nem úszik,

a múlt nyár sugarai, mint álom van itt.

A várva várt változás hosszan elbújik,

a magány érzete hevül most ugyanitt.

 

Az emlékek, mint filmkockák csordogálnak,

régi történet kuporog a mának most.

Hiányzik a segítség a boldogságnak,

szenvedéssel mérkőzik az életharcos.

 

Egy szikra kellene a gyertyaláng helyett,

az oka feltárul, kivilágosodik.

Már az angyal által szárnyalhat szeretet,

az érzés holdnak sugaraiban mosdik.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Barna Benedek

Isteni közbeavatkozás

Edvin a teraszon ülve nézte végig, ahogy Nina becsapja az ajtót, aztán mérgesen és szó nélkül elviharzik otthonról. A lány még mindig dühös volt az

Teljes bejegyzés »

Húsvéti hagyományok

Húsvéti hagyományok Kamrátokba finomat, házatokba békét, a szívetekbe a szeretet áldott csendességét, a tervhez szerencsét, a munkához kedvet, minden földi jót és egészséget Nektek! Áldott

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kövecses Sára

Dress code

Nem mondtam, hogy meghalok. Csak azt, hogy amikor eltemetnek, legyen rajtatok zöld. Ez fontosabb volt. Azért zöld, mert a fekete föld nem szín, hanem állapot.

Teljes bejegyzés »

Az Angyal

A felhők nyájba verődve vonulnak, szürke néha felettem az ég, de még tart a lélek, és ha törékeny a szív, körülötte összetart a váz, amibe

Teljes bejegyzés »

Csók a Szerelemnek

Csókoltatom a Szerelmet! Üzenem, ha erre jár, hozzám is benézhet. S ha a Szenvedélyt is hozná magával, leszámolnék végre a.magánnyal. Author: Veress Zita Az írás

Teljes bejegyzés »
Versek
Muzsik Szandra

Én, aki én vagyok

Becsaptam magamat, azt mondtam: jól vagyok. Hazudtam mindvégig, nem teltek el úgy napok. Pedig aki én vagyok, már összetört bennem. Nem talált egyenes utat –

Teljes bejegyzés »