Utunk a születés városába

Úgy gondolom, szerencsésnek mondhatom magamat, mert az elmúlt harminc évben számos országba jártam, illetve jártunk a családommal is. A banki munkám kapcsán jutalomutakat nyertem – így jutottam el több európai nagyvárosba, de Máltára és Thaiföldre is –ahol még elefántháton is utaztam. De ha igazán emlékezetes külföldi utazásra gondolok, lelki szemeim előtt a két szentföldi utunk jelenik meg. Az első izraeli út során nem jutottunk el Betlehembe, így amikor három évvel később újra meghirdette az OTP Dolgozók Baráti Köre a korábbi utunktól kb. 40%-ban eltérő programokkal a szentföldi körutat, ismét jelentkeztünk.  Legfőképpen a születés helyének megtekintését vártuk izgatottan, hiszen a feszült palesztinai helyzet miatt még Izraelbe érkezésünkkor se volt biztos, hogy tovább utazhatunk Betlehembe.

A körút során sok csodálatos helyen jártunk: Názáretbe, Jeruzsálembe, a Genezáreti tónál, Massadán, Qumránban. Az utolsó előtti nap délutánján a Holt tengeri fürdőzés után utunk a Betlehemi szállásunkra vezetett. Az autóbuszon idegenvezetőnk Simon Segali – egy magyar származású, de 60 éve Tel Avivban élő történész – elmondta, hogy zsidó nem lépheti át a Betlehemet Izraeltől elválasztó 7 méter magas kőkerítés kapuját, ezért most őt innentől Székely Lászlónak hívják, szólítsuk Simon helyett Lacikának – és kettős állampolgár révén elővette a magyar útlevelét – majd helyett foglalt az egyedül utazó Mariann mellett, mintha ő is csak egy utas lenne.

Baj nélkül átjutottunk a határon. A katonák csak 1-1 pillantást vetettek a magyar útlevelekre és szerencsére nem vetették össze az utas listával (mert arról a szervezőnk, Magdika megfeledkezett, hogy egy listán Székely Lászlónak is ott kellene lenni ilyen esetre). Egyébként másnap visszafelé csak annyi történt, hogy 1 katona feljött a sofőrhöz és megkérdezte: mindannyian magyarok vagyunk? Az igenlő válasz után végig se ment a buszon, mehettünk vissza Izraelbe.

A szállóba érve kiderült, hogy a nagyteremben esküvő van (az araboknál ugye pénteken van hétvége, a zsidóknál pedig szombaton), így másutt terítettek a csoportnak. Vacsora közben néhányan hirtelen lövéseket hallottak és rémülten néztek Simonra, de ő megnyugtatott bennünket, hogy itt az esküvőn szokás lövöldözni örömükbe – meg persze akkor, ha valakinek nem tetszik a házasságkötés és kiirtja a fél násznépet. Olvastunk már ilyen híreket.

Az ízletes – és sok-sok zöldségből álló – vacsora után pihenni tértünk, mert másnap várt még ránk az utolsó csoda: a születés temploma!

Ide csak helyi idegenvezetővel, tömött sorban, egyensapkával a fejünkön volt tanácsos elmenni – az esetleges kirablást elkerülendő. Simon nehéz szívvel egyezett bele hogy felmenjünk a templomhoz, de hát mi elképzelhetetlennek tartottuk, hogy itt vagyunk Jézus születésének a színhelyén, és csak azért megfutamodjunk, mert a palesztinok most a magyarokra is haragszanak a migránsok miatt. Az egyik árus –miután nem vettünk tőlük senki semmit – elkezdte angolul mondani, hogy a magyarok rosszak, bántják a szíriaiakat, és követett bennünket – gondolom arra várt valamelyik fiú a csoportból visszafordul vitatkozni velük.

De persze erre nem került sor. A Születés temploma az előtte álló térről nézve erődítményszerű építménynek tűnik. Szent Ilona építette 327-ben. A bejárati ajtó ma 1,2 méter magas, és az ajtóban egy magas küszöb van: annak idején azért falazták be ennyire, hogy a mamelukok ne tudjanak lovon bevágtatni a szent helyre  (Simon szerint „csak egy állat van, aki képes egyszerre lehajolni és a lábát is felemelni – ez az ember”). A templomban monolit oszlopsorok tartják a mellékhajók tetőzetét és az emeleti részt, de ezt – valamint a görög keleti stílusban túldíszített templombelsőt alig lehetett látni az állványzattól, amelyek tatarozás miatt évek óta eltakarják.

A csarnok maga 54 méter hosszú és 46 méter széles.   A padló egy részét bizánci mozaik díszíti, melynek megtekintését követően, kb. ¾ óra sorban állás után lejutottunk a születési barlang feltételezett helyére. A főoltártól lépcső vezet le a születés barlangjába ahol Jézus világrajövetelének helyét 14 ágú ezüst csillag jelzi. Mivel a templom a görögkeleti keresztények tulajdona, mind a templomon, mind a barlang díszítésén az ő ízlésviláguk tükröződik.

Sajnos a katolikus egyháznak jelen pillanatban egyetlen talpalatnyi helye sincs saját tulajdonként ebben a templomban, ezért a kereszthajón a közvetlenül szomszédos Szent Katalin templomba mentünk át, melyet a katolikus egyház épített. Ez az a templom, amelyből a betlehemi éjféli misét közvetítik.

A Szent Katalin templom előtt Szent Jeromos szobra áll: Ő volt az, aki 30 éven át itt élt remeteként, megtanulta a héber írást, hogy a bibliát közvetlenül fordíthassa le latinra (addig u. is héberből görögre, görögről latinra volt csak lefordítva és sok téves értelmezés volt benne). A csoport hívő tagjai őszinte megrendüléssel hagyták el a szent helyet.

Betlehemből indultunk a repülőtérre, ahol előbb egy alapos átvizsgálásnak voltunk kitéve – idegenvezetőnk fiának nagy bánatára, mert a zsebében felejtett kedvenc svájci bicskáját bizony könyörtelenül elkobozták „az utasok védelme érdekében”. Sovány vigasz lehetett számára, hogy a szőrmesapkás, pajeszos haszid zsidó sem járt jobban: tőle a kaftánja belső zsebéből a lapos rozsdamentes flaskát vették el. Hiába, itt tényleg minden szúró szerszámtól és zseben lapuló szíverősítőtől búcsút kell vennie az utasnak.

A repülőtéri három órás várakozás után – több mint 1 órás késéssel – emelkedtünk a levegőbe nagyon szép emlékekkel a szívünkben. A repülőút végén egy meglepetés még várt: bár még csak november közepe volt, itthon vékony hóréteg borított mindent, és mi – akik a nyolc nap alatt megszoktuk, hogy rövidujjú pólóban lófrálhattunk – majd meg fagytunk lenge öltözeteinkben.

Holéczi Zsuzsa
Author: Holéczi Zsuzsa

Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Párkapcsolati szösszenetek

  1.Egyszer szeretni foglak -Azt szeretném, ha megváltoznál! -Akkor szeretnél? -Igen. -Látod, megváltoztam. Szeretsz most? -Még tovább kell változnod. Akkor szeretni foglak. -Nézd, tovább változtam. Szeretsz

Teljes bejegyzés »

Csalók

–  Hová, hová ilyenkor korán? – Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene – Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Már

Teljes bejegyzés »

VIRÁGOK

VIRÁGOK Virágok közt élni, mennyei dolog. Ettől kap erőre és frissül a lélek, A szép utáni vágy bennünk örökké lobog, Ezt vallom ameddig e földön

Teljes bejegyzés »

A határban

A két mélybarna szempár a bárányfelhőket kémlelte a krumpliföld széléről egy napsütötte augusztusi délutánon, miközben olykor-olykor a távoli jövőbe tekintgettek. Két fiatalember, külsőre hasonlóak, unokafivérek,

Teljes bejegyzés »