15 perc

Gyönyörű nyári éjszaka volt. Lakosztályának erkélyéről belátta az egész várost, mely ilyenkor fénypompában úszott. Nézte a csillagokat, hallgatta a város csendes lüktetését. Úgy érezte mintha már nem is a valóságban járna, mégsem érzett megelégedést, sem pedig boldogságot. Szívében keserű gyötrelem égett, zaklatta, nem hagyta nyugodni. Igazából már várta, hogy vége legyen ennek a színjátéknak.

Visszatekintve múltjára, látta milyen jelentéktelen volt az élete, és ez lassanként az őrületbe kergette. Gyűlölte magát. Pedig nem volt ő rossz ember, csupán egy szürke, átlagos, Béla. Még a neve is annyira hétköznapi volt, hogy legszívesebben eldobta volna. Eszébe jutottak gyermekkorának fájó emlékei, amikor szülei még azzal hitegették, hogy különleges, és majd nagy ember lesz belőle, híres, meg gazdag. Hát, tévedtek. Miután iskoláit letudta, közepes eredménnyel, alkalmazott lett egy bankban. Még itt is hitte, hogy előbb-utóbb felküzdheti magát a ranglétrán, idővel befolyást szerez, pénzt és hírnevet. Ám ennek már lassan tíz éve, és nem jutott egy centit sem előbbre. Szürke átlagember lett, semmi több. Régebben még álmodozott arról, hogy egy szép nap majd valamiféle művész lesz. Énekes, esetleg festő vagy ilyesmi, de hamar be kellett látnia, hogy egy csöppnyi tehetség sem szorult belé.

Ivott néhány korty pezsgőt. Lenézett a mélybe, az alatta elterülő járdára és parkolóra, ahol oly aprónak, jelentéktelennek tűntek az emberek, mint amennyire porszemnek érezte önmagát.

Utálta az életét, a monoton ismétlődést, az állandó, elvégzendő napi rutint. Otthon sem csinált semmi mást, csak tévét nézett. Tehetségkutatók, valóság show-k, sztár-pletykák, csak úgy szívta magába az őrületet. Nézte a varázsdobozból áradó csillogást, mely már oly rég megbűvölte és kitépte a valóságból. Egyedüli hobbija, mondhatni szenvedélye a szerencsejáték lett. Ez jelentette számára azt a halvány reménysugarat, mely kiutat jelenthetett volna a szürkeségből. Elhitette magával, hogy egyetlen nagy nyeremény megváltoztatja majd az életét. Pénz, csillogás, bulik, hírnév, luxusautók, luxus nők, minden, amire valaha vágyott. Azonban a szerencse eddig mindig elkerülte. Néha eljátszotta a fél fizetését is az online kaszinókban, vagy a lóversenypályán, de a legnagyobb szenvedélye mégis a lottózás volt. Egy számhúzást, még a leg megszorultabb időkben sem hagyott volna ki. Rögeszmésen ragaszkodott a számaihoz, a rulettben a piros 23-hoz, a lovin a második futamban induló harmadik lóhoz, és a lottószelvényen pedig a 3, 7, 15, 29, 41-es számokhoz.

Így ment ez éveken át, ahogy szép lassan bucskázott alá élete a lejtőn. Tartós kapcsolata sosem volt, az elmúlt másfél évben pedig még annyi sem, mint előtte. A munkahelyéről is egyre többször késett el, sőt volt olyan, hogy be sem ment, ráadásul zűrös ügyekbe keveredett, amit érthető módon főnökei is megelégeltek, és úgy egy hete, végül kirúgták. Talán ettől sokallt be, vagy attól, hogy fél év leforgása alatt elvesztette szüleit, az egyetlen embereket, akik támogatták. Elege lett a világból, az életéből, a szerencsétlenségéből, abból, hogy mindenki szemében csak egy örök vesztes legyen. Döntést hozott. Eladta a lakását és minden egyebet, amit még pénzé tudott tenni, sőt még némi uzsorahitelt is kikönyörgött. Nem lett ugyan hatalmas vagyona, de egy-két napig eljátszhatta, és addig királyként élhetett. Úgy döntött, megszerzi magának a 15 perc hírnevet, amire mindig is vágyott. Kivett egy lakosztályt, a legdrágábbat és legelegánsabbat a városban, amit csak pénzért kapni lehetett. Limuzint bérelt, és lefoglalt egy jó nevű klubbot egész éjszakára, hívott fellépőket, hírességeket, hogy emelje a nívót. És persze riportereket, hogy mindenki lássa, ő nem akárki. Nem csak egy Béla a sok közül. Folyt is a bor meg a pezsgő, hisz végre mindent megkapott, amire vágyott. Legbelül azonban valahogy mégis üresnek érezte magát.

Néhány órányi elvadult partizás után megunta az egészet és inkább felment a lakosztályába, néhány igazán drága hölgy társaságában. Nem lehet azt mondani, hogy ezt sem élvezte volna. Ilyen lányokat eddig csak bizonyos újságok címlapjain láthatott, és most ők kényeztették, lesték minden vágyát, és próbáltak a kedvében járni. Mégsem volt teljes az öröme. Görcsösen ki akarta élvezni ezt az egy hamupipőke éjszakáját, még úgy is, hogy jól tudta, miután véget ér a varázs, földönfutó nincstelenné változik majd, sőt különösen emiatt.

Szerzett néhány gramm minőségi kábítószert, hogy minden együtt legyen a elborult nihilhez. Soha ezelőtt nem drogozott, és nem is igazán akarta kipróbálni, de ha már szórakozott, hát mindent bele akart adni. Szippantott hát egy kisebb adagot, és várta, hogy elmúljon a belsejét mardosó görcsös érzet. El akart lazulni, és kiélvezni minden megmaradt percet, amíg még tart hamupipőke álma. Így aztán, mire éjfélt ütött az óra, rock sztárokat megszégyenítő állapotban terült ki a hatalmas franciaágyon két luxus-prosti társaságában.

Még éjszaka volt, mikor magához tért, forgott vele a szoba, ezért is ment ki az erkélyre, levegőzni. Ahogy most az eget figyelte, erőt vett rajta a rettegés. Félt, a kérlelhetetlenül közelgő jövőtől, hiszen minden másodperccel kevesebb öröme, kevesebb boldogsága maradt. Tudta ezt már a legelején is, de akkor nem volt teljesen eszénél. Igazából most sem. Hol felnevetett, hol a sírógörcs kerülgette. Hátranézett a két gyönyörű, fedetlen testű, alvó nőre. Milyen jó volt velük lenni, még úgy is, hogy tudatában volt, hogy azok nem vele, csakis a pénztárcájával szerelmeskedtek. És ez a szoba is, milyen szép, kényelmes, tágas. Elélt volna itt akár egész életében, ám ez mégsem egy otthon, csak egy giccsesen berendezett szállodai szoba, melyben holnap ilyenkor, talán már egy másik vendég hajtja álomra a fejét. Egész eddigi élete a semmibe veszett egyetlen napnyi röpke gyönyörért, amit igazából ki sem tudott élvezni. Miért nem lehetett legalább ez az egy nap tökéletes? Hát hiába áldozta fel mindenét? Az egész élete, minden, amiért eddig dolgozott, csupán ennyire lett volna elég? Üresnek érezte magát, becsapottnak, elveszettnek, és rendkívül magányosnak. Ahogy az alant terebélyesedő város gondtalan és boldog lakóira gondolt, elkeseredett düh öntötte el szívét. Az alkohol és a drog elhomályosították józanságát. Forrongott, tántorgott, kiabált. A kezében lévő pezsgőspoharat messzire hajítva, belevágta azt az éjszakai város képébe. Szédelgett, de nem tudott úrrá lenni indulatain. Felmászott hát a terasz peremére, és magából kikelve átkozta az életét. Mikor kifogyott a szuszból, és alább hagyott a dühe, már csak a fájdalom, és a reménytelenség hideg üressége maradt meg benne. Rideg tekintettel nézte a lábai alatt elterülő sötét kontúrokon csillogó fényárt, már nem gondolkodott, nem érzett semmit, csak tett egy lépést előre, átadva magát a zuhanásnak. Mielőtt elérte volna a mélységet, utoljára még feltörtek a benne kavargó érzések, a félelem, az izgalom, az öröm és a borzongás, melyek aztán a végső robajban egyesülve mind kihunytak, egyetlen pillanat alatt.

Másnap végre megkapta az annyira áhított tizenöt perc hírnevet, hiszen tele voltak vele a napilapok és a tévéhíradók. Bár megérhette volna, hogy lássa, ahogy az a sok riporter, és a celeb-beszélgetős műsorok, mind vele foglalkozik. Mindenki azt fejtegette, vajon miért tette, miért dobta el az életét? Sokan úgy vélekedtek, hogy nem tudta feldolgozni a hirtelen jött gazdagságának pszichológiai terhét és megháborodott. Persze azt nem is sejthették, hogy ez a szerencsétlen fickó, a szürke, átlagos, Béla nevű ember, most, életében talán először, nem nézte meg a lottószámok húzását, és még csak nem is sejtette, hogy az a szelvény, amit másnap a rendőrség az iratai között megtalált, sok száz milliót ért.

Author: Peter Shepherd

Peter Shepherd - Juhász Péter az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Juhász Péter, 1985-ben születtem Budapesten. Végzett környezetvédelmi technikus vagyok, mely után az ELTE TTK biológus szakán is eltöltöttem néhány nehéz évet, melyek személyiségemre és írásaimra is nagy hatással voltak. Mindig fokozott érdeklődést mutattam az irodalom iránt. Köszönet érte szüleimnek, akik már egészen kis koromban megismertettek többek között a magyar népmesékkel, és sokszor olvastak fel nekem. A középiskolai és egyetemi évek alatt kezdtem el novellákat írni, még csak a magam örömére. Idővel aztán az érdeklődésem egyre inkább a science fiction felé fordult. Azért néha el-el kalandoztam más irányokba is, az utóbbi években pedig már tudatosan igyekszem kipróbálni magam minél többféle stílusban. Barátaim és családom támogatásának és bátorításának hála végül, néhány éve, egy rangosabb sci-fi pályázat legjobbjainak válogatáskötetében, első alkalommal jelent meg nyomtatásban egy művem. (2014-es Preyer Hugo emlékpályázat - Új Galaxis 23. szám). Majd néhány év szünet után újra felélénkült bennem az írás iránti vágy és azóta szerencsére rendszeresen jelentek meg műveim különböző antológiákban. Valamint az Irodalmi Rádiónak hála elkészült első saját novelláskötetem is, melynek címe Szép Új Világ Rt. Bár vannak olyan időszakok, amikor kevesebb időm jut az írásra, de a lelkesedésem szerencsére töretlen. Alkotni vágyom, és arra, hogy...