Második negyedben a Hold
Visszaadná a Hold a sötétséget
Ébredjen fel minden csillag végre.
Hatalmának felét immár sutba dobta,
Ám nyirkos paplant mi ránk a tél takart.
Óvjuk egymástól „A Szemünk fényét” mi is.
Ködbe vontuk jövőnk és jelenünk.
Szférák zenéjét meg nem szólaltatjuk,
Égi vizekre együtt nem hajózunk.
Kimegyek még is az ég alá néha,
Megkönyörülne tán az Isten rajtam.
Meglátnánk ott fenn az Ő tekintetét
Templommá tenné testünk és a lelkünk.
Fölhangzana a régi dallam újra,
Hajónk alá egy nagy folyó futna.
A sötét ég, fényektől ragyogna
Bársony bőre álommal bevonna.
És nem volnának néma hazugságok,
Az arcunkra csillag harmat hullna,
Ez éjszakán jövőnk megfoganna
Felhő paplan csak eztán borulna…
Ha arcunkra, zengő harmat hullhat
Az ég és a föld összeérne ottan
Fény és árnyék jól megférne rajtunk
És lenn a Földön csillagot csókolunk.
2016. 10. 22-23.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
