Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt,
Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt.
Rengeteget vett el belőlem ez az élet,
Sok, örömteli pillanatnak vetett véget.

Látom arcomon a mosoly hiányát,
Viszont tudom már az utam irányát.
Mély komorság, bús fájdalom,
Párnámat könnyel áztatom.

Oly barázdákat vágott belém a sors,
De én büszkén hordom, mint a legszebb brosst.
Igazat mutat a tükörkép,
Sok szépet viszont a jövőkép.

Nem búslakodom és semmit sem sajnálok,
Nem fogott rajtam megélezett baltátok.
Az élet vasfoga mélyet harapott,
Belőlem a mély seb, embert faragott.

Ismerem a hibáim és ismerem erényeim,
Ledönthetetlen bástyává tettek emlékeim.
A tükör sok mindent elfed és nem láttat,
Hiú ábrándokkal semmiképp nem álltat.

Hogy jó ember vagyok e vagy nem,
Szóbeszéd helyett, jer, ismerj meg!
Mondd meg Te, hogy milyen ember vagyok,
Prédikáljanak helyettem a papok.

Egy törött tükörkép az életem,
Rendbe szedem mielőtt szétesem.
Nem küzdök én már se mással, se magammal,
Gyógyulással élek eztán, nem panasszal.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »