Rózsa Iván: Vakcina-haikuk

Rózsa Iván: Vakcina-haikuk

Vakcina? Megjött!
Ám még nem választható:
Kínai is jó?

Gyermekkorunk ős
Vakcinái, mennyiben
Más a mostani?

Oltasd be magad!
Oltakozzál… Majd bízzál
A vakcinádban!

Oltakozzál, majd
Imádkozzál, hogy kapott
Vakcinád a jó!

Politika is,
Vakcina-mizéria:
Egyben jó üzlet…

Mondd, kit válasszak?
Melyik vakcina a jó?
Válasz: mindegyik…

Vakcina: hatás,
Ellenhatás; év múltán?
Sötétbe ugrás…

Egy oltással több;
Mindegy? Ez a vakcina
Sem más, mint eddig?

Budakalász,
2021. március 11.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mellékes körülmény

Mellékes körülmény Jancsi és Panni fiatal házasok voltak. Még alig múltak el a mézeshetek, amikor baj történt. Leengedett a hűtőszekrény. Panni azonnal ifjú férjét ugrasztotta

Teljes bejegyzés »

Őszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Egy igaz szív

Kegyelmezzen egy igaz szív, Mely értünk szép diadalív. Nem magáért hontalanít, S igazán, igazzá tanít.   Egyszer úgyis elmúlunk mind. S ha emlékünk majd csendre

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2023. szeptember 29.

Kedves Alkotótársunk! Az elmúlt bő három hét hírievel és a következő időszak aktualitásaival jelentkezünk ebben a hírösszefoglalóban. A TERMÉSZET POÉTÁI 2023. szeptember 16-án rendeztük meg

Teljes bejegyzés »

Magyar nemzet

Magyar földön magyar élet. Magyar testben magyar lèlek. Magyar földön magyar búza. Magyar kenyér a batyuba. Dolgos nép a magyar nemzet , teszi dolgát amíg

Teljes bejegyzés »

Kilátás az ablakból

Ez az októberi nap is úgy indult Lolának, mint a többi. Megcsörrent az ébresztője, amit villámgyors kézmozdulattal lekapcsolt. Szinte fájdalmat okozott neki bármilyen zaj ilyenkor

Teljes bejegyzés »