Másképp a természetvédelemről – Isten az embert a teremtett világ művelésére és őrzésére rendelte

 

 Mottó:

„…Ami a Földet éri, az a Föld minden gyermekét éri.

Mi tudjuk: nem a föld az emberé, hanem az Ember a Földé. Minden összefügg mindennel, közös a vérünk. Az ember az élet hálójának nem a szövője, hanem csak az egyik szála. Amit a hálóval tesz, azt önmagával teszi….”

(Részlet Seattle indián nagyfőnök üzenetéből, melyet 1852-ben, az Egyesült Államok kormányának küldött.)

 A természetvédelemnek egy speciális vonulatáról, az emberlét értelmének, a szellemi szabadságnak védelméről szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Határozott emlékeim vannak kisgyerek koromból, egy kis faluból, a gazdálkodó emberek mindennapi életéről. Az ötvenes évek elején, egy nehéz, a parasztságnak egyáltalán nem kedvező korban éltem közöttük néhány évig, és máig őrzöm mindazt, amit életrendjükből megtapasztaltam. Akiket jól ismertem, egyáltalán nem voltak gazdagok vagy nagybirtokosok, azonban néhány holdas földjükön sok munkával, nagy szakértelemmel, sikeresen gazdálkodtak. Bámulatba ejtett sokszínű mesterségbeli tudásuk, amely lehetővé tette a szinte teljes önellátásra, önfenntartásra való képességüket. A mezőgazdasági és állattartási tudományoktól az élelmiszerek előállításáig, feldolgozásáig és tartósításáig, a szövéstől a mindennapi életben szükséges apróbb eszközök elkészítéséig szinte mindenre képesek voltak, saját erőből. Ismerték és elfogadták a természet rendjét, az éghajlathoz igazítandó feladataik pontos idejét, a tavasztól őszig tartó rengeteg munkával teli időszak tennivalóinak sorrendjét, és a csendesebb, pihenést és közösségi élményeket is hozó tél örömeit.

Emlékeim szerint, ezek a rengeteg tudásból és munkából gyúrt parasztemberek a legszabadabb emberek voltak, akiket valaha ismertem. Valószínűleg azért, mert megélhetésük csak a saját tudásuktól, szorgalmuktól és a természettel való feltétlen együttműködésüktől függött. Sajnos, láthattuk az ötvenes években, hogy a politika hogyan tette tönkre több tízezer eredményes gazdálkodó életét, kuláknak minősítve és földjeiktől megfosztva őket, munkahely szerzése miatt városba kényszerítve, gyári munkássá nyomorítva és ily módon brutálisan irányíthatóvá téve az addig értelemmel teli életet élő, független embereket.

Magyarországon a kommunista hatalom, az 1948-as fordulat évétől a rendszerváltásig terjedő időszakban, számos formában, a politika rendkívül gazdag eszköztárával avatkozott be kényszerítő erővel az egyes emberek sorsába. Ezek egyike volt a nők kötelező munkába állítása, aminek nem csak folyamatosan csökkenő lélekszám volt a következménye, hanem a családok egyre gyakoribb széthullása, és ami még fontosabb, a gyermekek közintézményekben történő felnevelése. Számos pszichológiai tanulmány írja le, milyen pszichikai és fizikai problémákat okoz a leendő felnőttnek, ha az újszülött első éveit nem a családjában, az édesanyja mellett tölti. (Ld. Jövőnk a gyermek c. tanulmánykötetet, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, 2019.) Ma, amikor szélsőséges globalista erők, már az óvodában kezdik mesékkel, filmekkel, minden látható és hallható eszközzel a normalitástól eltérő irányokra „érzékenyíteni” a kisgyereket, megszázszorozódott a család védő és nevelő szerepének fontossága, mert ezzel a módszerrel ismét egy, a természetestől eltérő irányba próbálják kényszeríteni az emberiséget.

Ezen évtizedek alatt a vasfüggönnyel, az utazási tilalmakkal és a hírközlés szabad terjedésétől teljesen megfosztva, legtöbben nem tudtuk pontosan, hogy a világ nyugati felén milyen szellemi folyamatok zajlanak, leginkább csak a nyugat gazdagságának híre jutott el hozzánk.

Így, amikor 1989-től, a rendszerváltozástól kezdve úgy tűnt, végre szerves részei lehetünk egy szabadabb és demokratikusabb létformának, sokan azt reméltük, visszakapjuk az egykor létezett emberi szabadságunkat is.

A nálam okosabbak valószínűleg korábban észrevették, hogy a tömegkommunikáció és az internet, a világ leggazdagabbjainak kezébe kerülve lehetővé tették az emberiség nagyon nagy hányadának befolyásolását, „felügyeletét”, és igen gyakran – ezen háttérhatalom érdekeinek megfelelő – álhírekkel történő félrevezetését. El tudják érni például, hogy számos kérdésben az emberiség néhány százalékának akarata a többség akarataként tűnjön fel.

Még mielőtt mindez megfogalmazódott bennem, olyan jelenségekkel találkoztam, melyek kétségessé tették előttem a szabad gondolkodás továbbélésének lehetőségét. Döbbenetes volt pl. 2018-ban, egy általam hitelesnek tartott rádióadón szakembereknek az a beszélgetése, amely értelmezésemben a legsötétebb jövőt vetíti előre az önrendelkezésre, és a gondolat szabadságára nézve.

A műsorvezető hölgy két mérnök-informatikussal, a mesterséges intelligencia fejlesztőivel beszélgetett a robotika jelenéről és jövőjéről.

A szakemberek elmesélték, hogy óriási léptekkel halad ez a ma már az élet szinte minden területén alkalmazható iparág. A műsorvezető egyre döbbentebben hallgatta őket, majd megkérdezte, nem gondolják-e az urak, hogy ebből előbb utóbb baj lesz? Ők azonban derűsen mondták, hogy „áááá”, dehogy, ezek a műlények olyan kedvesek, hogy legalább lesz, aki az öregekhez-betegekhez szól egy jó szót, a véreiktől mostanában ez már úgyis egyre kevésbé várható el! (Én már itt felháborodtam!)

Mivel egyre „okosabbak” a robotok, az is valószínű, folytatták a meghívottak, hogy előbb-utóbb átveszik az embertől a mesterséges intelligencia további fejlesztését is!

A műsorvezető elképedve érdeklődött tovább: és mi lesz, ha „szellemileg” fölénk kerekednek?

Semmi baj – így a szakember -, olyanok leszünk nekik, mint most nekünk a kutyánk!

Számomra kb. itt van vége a világnak, örülök, hogy korom miatt már nem sokáig kell ebben élnem, csak a gyerekeinkért és unokáinkért szakad meg a szívem.

***

Természetesen belátom, milyen hatalmas segítség sok, embertelenül nehéz fizikai munka kiváltásában a robotika által nyújtott technikai segítség. Megkönnyít és felgyorsít rengeteg nehéz, vagy veszélyes műveletet, és nagyszerű az általuk elérhető fejlődés mind technikai, mind szervezési tekintetben. De, hogy lélek nélküli fizikai eszközökre bízzuk az élet szellemi irányítását (a mesterséges intelligencia fejlesztését!), az – szerintem – csak egy dologhoz vezethet. Ahhoz, hogy belátható időn belül, az ember válik ennek a lélektelen, a célszerűségen túllátni alighanem képtelen mesterséges intelligenciának az eleven robotjává, de mondhatnám úgy is: rabszolgájává.

Az az embertelenül (de nem véletlenül!) felgyorsított élettempó, amelybe a hasznot zsebre vágók kényszerítik az emberiséget, már ma is alig hagy időt az önálló gondolkodásra, sőt, ami igazán kártékony, elhiteti a kényelmesekkel és a tunyákkal, hogy gondolkodni amúgy is felesleges, elég, ha végrehajtják, amit diktálnak nekik.

Ha a fizikai munkától a szellemi tevékenységekig mindent átvesz tőlünk a mesterséges intelligencia, akkor az emberi élet fölöslegessé, értelmetlenné, motiváció nélkülivé válik. Mivel tölti majd akkor az életét egy ember? Talán egy mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelemmel teszi a semmit, eszik, iszik, rágcsál, hízik, a tömegmédia egyre idiótább műsorait bámulja és wellness-el?

***

Így érkeztünk el 2020 novemberéhez, az amerikai elnökválasztás eseményéhez, amely számomra az első alkalom volt, ami megmutatta ennek a technikai-informatikai tökélynek, a mesterséges intelligenciának a félelmetes hatalmát! Pedig még nem kerekedett teljesen az emberi értelem fölé, pusztán az egészhez képest egy parányi embercsoport tulajdonában koncentrálódott, amely csoport habozás nélkül visszaélt iszonyú technikai hatalmával, a mesterséges intelligencia bármire használható „tehetségével”, „képességeivel”. Egyetlen művelettel megsemmisítette egy óriási állam elnökének és sok millió szavazójának szellemi létezését, emberi méltóságát, cselekvési szabadságát.

Ez ugyanolyan pusztító, mint egy atomháború, és még nem vagyunk a végén. Kihez könyörögjek, hogy térjünk észhez?

Soha nem volna szabad elfelejteni: „Az ember az élet hálójának nem a szövője, hanem csak az egyik szála.” Csak a természet képes hibátlan hálót szőni.

***

Nulla óra, nulla perc, nulla másodperc van. Ebben a pillanatban léptük túl a huszonnegyedik órát. Távolodik tőlem a Föld. Lehet, hogy már csak hulladék vagyok a mindenségben?

 

 

 

 

Nádasi Katalin
Author: Nádasi Katalin

Nádasi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Későn kezdtem írni. Oktató- és kutatófilm műfajban, bő két évtizednyi szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett film gyártásvezetői, majd stúdióvezetői munka után, az élet úgy hozta, hogy egyik szülőnk betegsége miatt a következő két évtizedet otthoni betegápolással töltöttem. Bevallom, voltak kétségeim, hogy egy ilyen pörgős és változatos, mondhatnám rumlis tevékenység után, bírom-e majd ezt az otthoni bezártságban zajló munkát. Életem egyik legérdekesebb tapasztalata, hogy ebben a létformában, melytől sokan falkórságot kapnak, számomra kinyílt a világ. Hónapokkal az átállás után érzékeltem, hogy amíg a szakmámban dolgoztam, teljes agykapacitásomat kitöltötte a sok érdekes feladat, majd otthon a családért végzett másfajta feladatrengeteg. A család számomra mindig is a legfontosabb értéket képviselte, de ez alatt a beteg mellett töltött, több mint másfél évtized alatt ébredtem rá, hogy a családi feladatok nagy része fizikai elfoglaltság, melyek közben az ember agya remekül tud szellemi munkát végezni, sokkal jobban, mint a munkahelyi tevékenység idején, amikor az utolsó másodpercem is programozva volt. Boldog meglepetéssel vettem észre, hogy mennyi minden érdekel, hogy véleményem van a világ dolgairól, és hogy szívesen gondolom végig az élet különös eseményeit. Korábban egyszerűen el sem jutottam idáig, mert soha semmire nem volt elegendő időm. S ez még csak a kérdés...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »

ÉGI SZIVÁRVÁNY

Hol eső után felragyog a Nap, Az eltűnő felhő fátyla alatt, Mint egy királyi trón jelenik meg, A szivárvány gyémánt fényeiben.   Félkörívben ragyog az

Teljes bejegyzés »

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »