Ember tervez

Szabó Edit : Ember tervez…

Kora reggel ragyogó napsütésre ébredtem.Nem volt óracsörgés, ez hétvégén mindig jellemző rám,hogy időben kelek és hat óra körül indulok a hétvégi piacra.
Előző délután az autót tele raktam az eladni való dolgokkal, így a reggeli indulás pontosan megtörténik. Igaz, úgy sosem megyek el hazulról, hogy gyönyörű két kutyám el ne látnám! Köszönés,kéznyalogatás után irány a reggeli, mert mindig ők az elsők !
Fogom a kosaram,indítom az autót,kapu nyitás-zárás után pár perc múlva a helyszínen pakolom az árumat, néha akad segítő kéz is. Nem egyedül vagyok, most négyen osztozunk a helyen. Megveszem ,amire szükségem van és indulhat a vásár! Most palántát vettem még,mert az enyémet keveselltem. Közben jöttek-mentek a vevők, mi pedig beszélgettünk jó ízűen, többször harsant a kacagás is. Jó társaság vagyunk !
Az emberek ismernek bennünket, köszönés az első, aztán beszélgetés a mindennapos dolgokról.
Lassan egyre kevesebben maradtunk,mindenkinek akadt egyéb dolga, így magamra maradtam áruimmal. Megszokott, hogy szombaton mindig 12 óra után kezdek pakolni,most is így terveztem. Ekkor jött egy jó barát és mosolyogva mutatta telefonján az előrejelzést, hogy 13 óra után az esőnek 70 % -os a lehetősége. Felnéztem az égre,pár gomolyfelhő ,- és mondtam, akkorra már én otthon vagyok! Sőt,mondtam, mára nem jeleztek semmi esőfélét! Na majd meglátjuk…
Valóban sikerült meglátni! A gomolyfelhőkből pillanatok alatt szakadt az eső,pedig még dél sem volt. Nem is pakoltam még össze. Mindenkit meglepett, mert előtte már rövidnadrágban és ujjatlan pólóban járkáltunk,olyan melegünk volt. Hirtelen szürkült el az ég, a boltból kijövők is meglepődtek,most aztán hogyan mennek haza? Az a szerencsém, hogy felülről zárt térben voltam,így nem ért az eső, szép lassan kezdtem elpakolászni dobozaimba. Mire végeztem, az eső lecsendesült,gyorsan az autóba mindent, már csak szemerkélt.
Hazaérve, hamarabb mint terveztem – a még csepegő esőben indultam a kertembe, hogy a meg vett palántákat a vizes földbe ültessem.Azért jól belocsoltam esővízzel,biztos,ami biztos.Nem mondom, a felszíni sár nem esett jól a cipőmnek, de tényleg mélyebben száraz volt a talaj.Nagyon kellett ez az eső.Sőt,több is elfért volna! Mire végeztem és feljöttem kertemből, ragyogó napsütés fogadott,egyből melegem is lett.
Érdekes az élet és a sors,mert az ember tervez… ma egy hete lakodalom volt a velem szemben lévő Művelődési Házban.A menyasszony-vőlegény és a násznép szakadó esőben indult ebéd után a nagy eseményre, mindenkinek autóval kellett menni az esküvői szertartásokra. Amikor végeztek, végig sikerült néznem, ahogy ragyogó napsütésben indította el őket a vőfély az élet közös útján.
Ugyan ilyen időjárás … Vannak véletlenek, vagy csak az ember tervez…. ???

Bőcs,2021.06.05.

Szabó Edit
Author: Szabó Edit

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. „Tanárnéni”-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a „VERS”-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »