Hajó a hánykolódó tengeren

Hajó a hánykolódó tengeren

A frontok eddig is gyakran jöttek, mentek
A tengeri viharok mindig váratlanul érkeztek
Pusztító erejük gyakran felmérhetetlen volt
Korálszigeteket sodort el mikor megorrolt

Ha földrengést kísért letarolta a partokat
Elpusztította az ember által alkottakat
Az ember szívben is támadnak viharok
Sajnos születnek életre szóló haragok

A sarkcsillag is szégyenében elfordul
Enyhítésére a egész világ megmozdul
Adományok gyülnek, és összefogások
A sajtóból áradnak a megnyilvánulások

Kis ország a hazánk a tenger közepén
Trollok gyűlekeznek Földünk peremén
Ütik, vágják,ócsárolják,halálát kívánják
Múltját megtagadják jövőjét elgázosítják

Mi tarthatja még élve e kicsiny szigetet
Mi nyújthat a továbbélésre reményeket
Mi biztosítja a nemzet-megmaradást
Nem más mint a nemzeti összetartozás

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »