Megélhetési politikusok

Megélhetési politikusok

Az erdők réme a hiéna
Az elejtett vad maradékából szeret falatozni
Falkában vonul, külseje visszataszító
Ember és állat számára undorító
A természet torz szüleménye
Szinte mindenki undorodik tőle
Lelkileg hasonlóan torz szüleménye
Az egyre gyarapodó megélhetési politikus
Sem célja, sem erkölcsi érzéke
A koncért való marakodásért
Lesben állva hasznot húz belőle
Ha vállára emeli egy hamis ideológia
Anyját is megtagadná
Hogy a hatalom közelébe férkőzhessen
A földi javakból bőséggel részesülhessen
A megélhetési politikus
Az emberi társadalom hiénája
Még a bukott eszme bomlástermékeit is
Felfalja, s megemészti
Mit visszaadva a természet ölébe
Hogy érvényesülhessen a hiénák fölénye
Nehéz ellenük a küzdelem
Vigyáz rájuk a Sátán figyelme
El kell Őket takarítani az útból
Merítsünk hát erőt csak tiszta forrásból

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fehér leander

  Fehér leander A fehér leander szépsége csak látszólag ártatlan; valójában a benne rejlő erő sokkal titokzatosabb és mélyebb, mint bármi, amit a szem elérhet.

Teljes bejegyzés »

Szavak a szélben

Szavak a szélben Elvetélt igéretek Szállnak, majd Nyomtalanul Kihunynak.   Szavak, Nekem szánt Könnyelmű, Csalfa Szavak. Nekem szánt Be nem tartható igéretek, Szállnak a Szádból

Teljes bejegyzés »
Versek
Adorján L. Zoé

Nyári révedés

„il dolce far niente”     NYÁRI  RÉVEDÉS   Puha talppárnáid szívem dagasztják, duruzsol belőlük a szeretet, vibráló halk dorombolásodban rezeg, a levegő ritmusra meglebeg.

Teljes bejegyzés »

Átúszni az életen

Mi a lét? Mély tenger, Víz, amiben úszni kell. Születéskor dobtak bele, Muszáj megbírkózni vele.   Mi tegyünk, ha némán sodródunk, Mikor pedig úszni nem

Teljes bejegyzés »

Egy perc

Tudom milyen vagyok. Magamba zárkózva, csendesen üvölt bennem a világ… Egy percre hagyj csak, hulljon szememre délibáb. Elfogyna a bánat, üres a kehely; talán lehetett

Teljes bejegyzés »

A válasz mögé nézve

Néha az egyszerű kérdésekre a válasz sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk.  Erre persze én sem gondoltam egészen mostanáig. A minap a buszmegállóban állva épp az

Teljes bejegyzés »