A Mikulás rénszarvasai

Valahol, messze-messze a hegyek között volt egy erdő. Azon a vidéken örökös tél uralkodott, mindent hótakaró borított, a faágakról jégcsapok lógtak, a bokrok ágait zúzmara vonta be, amelyek gyémántként ragyogtak a gyenge napfényben. Embernek nyomát sem lehetett látni, csak állatok tanyáztak az erdőben, olyanok, akik jól bírták a hideget. Ebben az elrejtett zugban éldegéltek a rénszarvasok is.

De nem akármilyen rénszarvasok voltak ők! Jóbarátjuk maga a Mikulás volt! A gyerekek barátja minden évben meglátogatta a szarvasokat, hogy kiválassza közülük azokat, akik elkísérik őt ajándékosztó útjára az emberek közé. De sok mindent tudnia kell ám a Mikulás szánhúzó szarvasának! Erősnek kellett lenni, hogy a csomagokkal megrakott szánkót el tudja húzni. Kecsesen, óvatosan kellett lépkedniük a havon, és tudniuk kellett nagyon-nagyon csendben maradni! Amikor ugyanis a Mikulás elindul a gyerekekhez, varázsport vesz elő, behinti vele a szánkót, a hatalmas zsákot és a rénszarvasokat, hogy senki, de senki ne láthassa meg őket az égen.

Minden kis rénszarvas arra vágyott, hogy a Mikulás őt válassza. Egész évben szüntelenül tanultak, gyakoroltak.

A sok rénszarvas között élt három jóbarát. Melák vaskos termetű volt, egyáltalán nem olyan karcsú és sudár, mint a többi szarvas. Barátja, Cingár viszont túl vézna volt. Az ember azt hitte, hogy bármelyik percben összerogyhat vékonyka lábain. A két szarvasfiú elválaszthatatlan barátja volt Locska. Locska nagyon kedves teremtés volt, mindenki szerette, aki csak ismerte. A szarvaslány egyetlenegy, icipici hibája az volt, hogy nagyon szeretett beszélni. Beszélt reggel, amikor felébredt, beszélt este, amikor lefeküdt. Beszélt, amikor sétált, és beszélt, amikor álldogált. Beszélt evés közben, játék közben és egyáltalán, mindig, egyfolytában locsogott, fecsegett.

A három barát pici kora óta arról álmodozott, hogy ha felnőnek, a Mikulással együtt fognak repülni. Nagyon szerették volna látni az idegen tájakat, városokat, falvakat. De legjobban a gyerekekre voltak kíváncsiak!

Egy szép napon, amikor friss hótakaró borult a tájra, apró lábnyomok jelentek meg a fák között. Megérkezett a Mikulás hírnöke, Bongó manó.

– Figyelem! Figyelem! Hamarosan megérkezik a Mikulás, hogy válasszon közületek! – hirdette ki a szarvasok között. Már mindannyian izgatottan várták a kedves Mikulást.

– Bárcsak idén engem is kiválasztana! – sóhajtott nagyot Melák. A körülötte álló rénszarvasok erre felkacagtak: – Ugyan! Csak nem képzeled, hogy egy ilyen tömzsi szarvast fog választani a Mikulás! A csengettyűs szánkót csak olyan húzhatja, aki kecses és délceg!

Melák szomorúan hajtotta le a fejét.

– Hagyjátok békén! – kiáltott fel Locska és odafutott Melákhoz. – Mindenkinek ugyanannyi esélye van a szánhúzásra! Azt hiszitek, ti jobbak vagytok? Majd meglátjátok, hogy a Mikulás ki fogja őt választani és akkor majd bánhatjátok, hogy ilyen csúnyán viselkedtetek! – hadarta el egy szuszra a rénszarvaslány. De ő sem járt jobban, az egyik izmos, délceg rénszarvas rámordult: – Te be se állj a sorba, amikor itt lesz a Mikulás! Aki ennyit locsog-fecseg, mint te, az nem képes csendben maradni, miközben a Mikulás dolgozik!

– De igenis csendben tudok maradni! – dobbantott nagyot lábával Locska. De a rénszarvasok csak legyintettek: – Ugyan, hiszi a piszi!

Ekkor ért oda Cingár: – Gyertek innen, ne hallgassatok rájuk! Egyszer majd biztos minket is kiválaszt a Mikulás!

De a többi rénszarvas csak nevetett ezen a beszéden. A három jóbarát így hát elfutott messze, be az erdő mélyére. Sokáig futottak, amíg végre kifulladva megálltak.

– Márpedig én tudok kecsesen lépkedni! – rúgott nagyot egy hókupacba Melák.

– Nagyon szépen tudsz lépkedni! – bólogatott Locska.

– Hát még milyen szépen tudsz vágtázni! – toldotta meg Cingár.

– Egyébként is, ezt a Mikulásnak kell eldöntenie, nem pedig más szarvasoknak! – dohogott Locska.

– Szerintem a Mikulás minden rénszarvast egyformán szeret – mondta Melák, kissé megnyugodva.

– Ebben egészen biztos vagyok! – válaszolta Locska. – Szerinted is így van, Cingár? – fordult most a harmadik szarvashoz. De Cingár nem válaszolt, lehorgasztott fejjel állt a fák alatt.

– Mi a baj, Cingár? – kérdezte a szarvaslány. – Téged is bántottak?

– Nem – kezdte tétován Cingár, – csak az jutott eszembe, hogy engem a Mikulás úgysem fog kiválasztani. Hisz látjátok, milyen vézna vagyok, hogy tudnék én elhúzni egy hatalmas szánt, ami tele van ajándékokkal!

– Egyáltalán nem kell emiatt búsulnod, Cingár – vigasztalta barátját Locska. – Hiszen a szánkót nem egyetlen rénszarvas húzza! Többen vagyunk és segítünk egymásnak!

– Így van, pajtás! – toldotta meg Melák. – De tudod mit? Menjünk és gyakoroljunk egy kicsit, hogy ügyesek legyünk, mire megérkezik a Mikulás.

– Ez tényleg nagyon jó ötlet! – mondta Locska, azzal elindultak, hogy alkalmas helyet keressenek a gyakorlásra.

Nem messze tőlük egy hatalmas tó terült el, aminek vizét vastag jégpáncél borította. Locska a tó jegére szökkent: – Gyertek fiúk! Itt igazán jól lehet gyakorolni a kecses járást!

Cingár nem sokat tétovázott, már ott is volt Locska mellett. Csak Melák állt a tó partján, földbe gyökerezett lábakkal. Lelki szemei előtt már látta is, ahogy vaskos, ormótlan léptei alatt meghasad a jég, ő pedig belepottyan a jéghideg vízbe.

– Gyere már! Ne félj! – ugráltak barátai a jégen. – Majd vigyázunk rád!

Amikor már eleget nógatták és unszolták, Melák végre összeszedte a bátorságát, és óvatosan rálépett a jégrétegre. Közelebb araszolt Locskához és Cingárhoz, majd együtt elindultak a tó jegén. Melák óvatosan, szinte lábujjhegyen, akarom mondani patahegyen lépkedett. Finoman, lassan tette le a lábait, és már egészen jól belejött a jégen való sétálásba. Amikor visszatértek a szárazföldre, ugyanolyan finom és kecses volt a járása, mint a tó felszínén. Melák rettentően büszke volt magára!

Ezután a szánhúzást gyakorolták. Találtak egy hatalmas farönköt, amire kötelet kötöttek. Hámot vettek magukra, és együtt próbálták elhúzni, mintha szánkó lenne. Cingár állt elől, nagyon eltökélt volt, beleadta minden erejét. Vékonyka lábait megvetette a fagyott talajon, megfeszítette magát, aztán hó-rukk! Beleadta minden erejét. Persze egyedül meg sem tudta mozdítani a rönköt, de a többiek is mellé álltak, és együttes erővel már sikerült elhúzniuk a nehéz terhet. Cingár nagyon elfáradt, de örömittasan vigyorgott, miközben Locskáék a megtett távolságot vizsgálgatták.

Miután egy kicsit megpihentek, játszani kezdtek. Ugye kitaláljátok, mit játszottak? Csendkirályt! Ez a játék volt Locska számára a legnehezebb a világon! Az nyert, aki a legtovább bírta, hogy ne szólaljon meg. Eleinte mindig a fiúk nyertek, de aztán bevetették a titkos fegyvert. A legfinomabb csemegét, amit a havas erdőben fellelhettek, a friss zuzmót. Aki nyert, az kapott egy falatot. Lassacskán Locska is erőt vett magán, mélyen hallgatott hosszú perceken, majd órákon át. A végén már nem is kérte a zuzmót, boldog volt attól is, hogy végre sikerült csendben maradnia.

A három lelkes szarvas nem vette észre, hogy egész nap figyeli őket valaki a fák közül. Maga a Mikulás settenkedett a fák között. Először a tó jegén látta meg a fiatalokat és utánuk lopakodott, hogy meglesse, mit csinálnak. Aztán, amikor a jóbarátok már közösen falatozták a megmaradt zuzmót, tovább állt.

Másnap korán reggel a rénszarvasok összegyűltek az erdei tisztáson. Hamarosan megjelent a Mikulás is, a szánhúzásra jelentkező szarvasok pedig felsorakoztak előtte. Frissek, üdék, egészségesek voltak mindahányan, forró leheletük meglátszott a hűvös levegőben. Egyikük magasabb volt, a másikuk alacsonyabb. Az egyiknek barnás volt az agancsa, a másiknak inkább fekete. Egyiknek gombszeme volt, míg egy másiknak inkább ovális. Szóval különbözőek voltak, mégis egytől-egyig tökéletesek. Ott állt közöttük Melák, Cingár és Locska is. A Mikulás lassan sétált el a szarvasok előtt, és egyet-egyet kiválasztott közülük, akik a szánja elé léptek. A legtöbb szarvas meglepődött, amikor a Mikulás rámutatott Melákra, de igazán csak akkor ámultak el, amikor Cingárt és Locskát is kiválasztotta. A három ifjú szarvas reszkető lábakkal, de boldogan lépett a szán elé.

– Nos, drága barátaim! – fordult a Mikulás a többi rénszarvashoz. – Köszönöm, hogy eljöttetek! Tudom, hogy sokat tanultatok és gyakoroltatok, hogy velem jöhessetek! – kacsintott most a három jóbarátra, akik a többi kiválasztott között már a szán előtt álltak. –  Ti mindannyian tökéletesek vagytok, de sajnos nem jöhet velem mindenki! Jövőre újra eljövök!  – azzal helyet foglalt a szánján és kezével búcsút intett. Varázsport szórt a szánra és a szarvasokra, majd szikrázva fölemelkedtek a levegőbe, és elsuhantak a messzi távolba.

Azon az éven a Mikulás rénszarvasai között volt a három legboldogabb szarvas a földön. Derűsek voltak, mert rájöttek arra, hogy lelkesedéssel és kitartással elérhetik legmerészebb álmaikat is!

Koncz Edit
Author: Koncz Edit

Koncz Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Csak néhány éve kezdtem el meséket írni, mert azt éreztem, van bennem valami, amit meg kell osztanom másokkal is. Sokféle dolgot kipróbáltam, de végül az írásban találtam meg azt, ami boldoggá tesz. Azóta keresem a lehetőségeket, ahol megjelenhetek írásaimmal. Több alkalommal nyomtatásba került egy-egy mesém és online is jelen vagyok az egyik közösségi oldalon. Folyamatosan jelennek meg meséim a KORKÉP c. folyóiratban. Azt hiszem, lélekben mindig egy kicsit gyerek maradok. Szeretek rácsodálkozni az élet apró dolgaira. Meséimhez az ötleteket a körülöttem lévő világból merítem, leginkább a természetből. Az én esetemben teljesen igaz az, hogy: A téma a lábunk előtt hever, csak le kell hajolni érte! Egy apró virág, egy falevél, egy mókus vagy madár látványa gyakran meglódítja a képzelőerőm. De ha hallok egy érdekes szókapcsolatot, abból is születhet mese! A mesék segítenek nem elfelejteni, hogy bármi megtörténhet. Bármi lehetséges, ha hiszünk benne és teszünk érte. A mese maga a varázslat. Amikor egy gyermek mesét olvas, egy másik világ tárul fel előtte. Egy olyan hely, ahol bármi lehetséges. Azt gondolom, a mai világban nem csak a gyerekeknek van szükségük a mese csodájára, hanem a felnőtteknek is. Kívánok tehát mindenkinek csodás utazást a varázslatba!

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

KUTYMORGÓ

KUTYMORGÓ Ha az élet néha kemény, kérjél tőlem tanácsot, Soha nem hagylak egyedül, én vagyok a barátod. Napközben a házat őrzöm, néha tiszta unalom, De

Teljes bejegyzés »

Ábel vére az égbe kiált

Ábel vére az égbe kiált! Hány Kain született történelmünk során Megszenvedtünk, mire reggelre ébredtünk Ám friss reggelünk sem hozott békét nekünk Ábelként tengetjük megnyomorított életünk

Teljes bejegyzés »

NEHÉZ KÉPLET

NEHÉZ KÉPLET Egy nehéz képlet előttem, Megoldani még nem merem. Álmos, kék szemedbe nézek, Lehullott a szerelem fészek. A vágy tojások összetörtek, Gondolataink megőszültek. Nevet

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

A töltött paprika

Róza és Ági néni a kapu előtt cseverésztek. Ági néni évek óta minden délelőtt kiállt zöld színű kapuja elé, és odacsábította egy gyors pletykára szemközti

Teljes bejegyzés »

A szarvasbűvölő

Érdekes nevek, barátságos helyek mindenütt vannak az országban. A Csacsi rét épp ilyen Budakeszin. Hosszas keresgélés után végre sikerült egy csendes kis házat találnunk Keszi

Teljes bejegyzés »