Rózsa Iván: Állati elmék

Rózsa Iván: Állati elmék

Az állatok szeretnek engem:
Jó emberismerők…
Az emberek tán kevésbé:
Kétszínű hitszegők…
Mindenki azzá lesz,
Amivé formálják…
De az igaz emberek:
Magukat alakítják!

Budakalász, 2022. január 22.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 3 = 1

Méhen belül

Én nem kértem, hogy megszülessek.  Mégis olyan jó itt. Benned.  Érzem, biztonságban vagyok. Szeretnek.  Tested táplálja a testem.    Hallom szíved. S ez megnyugtat.  Esténként

Teljes bejegyzés »

Önmagam barátja, ellenssége

Edit Szabó : Önmagam barátja,ellensége Hatalmas szemüveg arcomon, nem látszik szemem,sem mosolyom, önmagam barátja lehetek, meg kell nyitnom nektek lelkemet! Hiszem a szépet és jóságot,

Teljes bejegyzés »

Tiszta pénz

2024 tavaszán történt egy remek, napfényes délutánon. Találkozómra vártam. Másfél órával előbb érkeztem a megbeszélt csendes kis étterembe, Budán. Ásványvizet kértem és egy kávét, hogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
Barna Benedek

Deukalión

Omar két kezével a korlátra támaszkodva figyelte a közeledő motorcsónakot, és közben idegesen dobolt az ujjaival. Nem mintha úgy érezte volna, hogy bármi miatt aggódnia

Teljes bejegyzés »
Versek
Tarrósi Éva

virágok a világ szélén

hamvas színezüst parány nyit kaput újra – a világ szélén húrja tán a szélnek e lélek   kevély harca a létnek mának játéka csupán majd

Teljes bejegyzés »