Belvárosi séta

Belvárosi séta

 

November van! A kócos fák terhüket vesztve

állnak, míg mi baktatunk egymás mellett lengve

és többé nem együtt, mint két kopott nagykabát.

Kettőnk közt már csak néma igék suhannak át.

Ám nyugalmam messze kelt öreg szél löki szét;

mielőtt kifúlna, rád akaszt pár ősz pihét.

És ettől világomból világod kiszakad;

látlak újra, mint kamasz és szemem rád akad.

Mondd, ki vésett arcodra sok medred, dús kanyart,

éjből font hajadba ősz tincseket ki kavart?

Különb lennék? Munkámban egyre több a szünet,

míg bent új rendjét szokja sok izom, ízület.

Foglyul ejtjük az időt, mi ellen nincs semmink,

de meddig köti gúzsba a festés és a smink?

Mit ér, ha arcunkon az ifjúság fátyla leng,

miközben szemünkben már lágyan dereng a csend?

Úgy néz ki minden sejt, csak önmaga hitványabb

mását teremtheti meg, mely szürkébb és lágyabb.

Mondd, meddig vagy te magad, és meddig leszek én?

Vagy önző urak leszünk a magunk szigetén?

És ha újra rád lelek egy kóbor hajnalon,

vajon hogy szeretlek majd: ösztönből vagy vakon?

Hiába kiáltanánk: Csak ezt ne, ez nem ér!

Szeletenként fogyunk, mint ebédnél a kenyér.

És ekkor te tudatlan is megállsz, mert vonzza

vágyaid egy kirakat, mely áttetszőn hordja

csak vonásaink. Közben egy világot feszít

a semmi elé, mely vonz, taszít és elrepít.

És ott, hol színes göncök sápadnak a napon,

míg mint vénában a vér, halad a forgalom,

ott megérzem sodrát az örök lüktetésnek,

és rejtett magányomban valamit megérzek.

Áttetsző arc, elveszett súlyoktól görbe váll,

tán lassanként, valahol egésszé összeáll

minden, mi e világban halványul, elveszik,

és tudatára ébred, ha időnk kitelik.

Már mosolygok, szemedből emelek új oltárt,

bár fakó íriszedben látom kettőnk sorsát.

Tovább megyünk, faljuk bő lépéssel a lankát,

és ballagnak velünk az út menti juharfák.

 

(Szövi és tépi magát a végtelen posztó;

vékony létünk gubancos, de sosem kallódó…)

Nagy Imre
Author: Nagy Imre

Nagy Imre az Irodalmi Rádió szerzője Iskolák Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (1998-2002) Nyugat-Magyarországi Egyetem Környezettudós szak 1 év, Sopron (2002-2003) nappali tagozat Nyugat Magyarországi Egyetem Gazdasági Informatika szak 5 év, Sopron (2003-2008) nappali tagozat Rövid önéletrajz Tanulmányaimat 2008 Júniusában fejeztem be. Okleveles Gazdasági informatikus diplomát kaptam. Ezután programozóként helyezkedetem el, és az óta is ebből élek. Bár az irodalom mindig is érdekelt, és tizenhat éves korom óta alkotok, a versírást komolyabban csak 2014 márciusában kezdtem el. Azóta tizenöt alkalommal publikálták a munkáimat. Az elmúlt évek során többször szerepeltem különböző városi antológiában, országos kiadványokban, közel negyven versemmel. Az írással töltött évek tapasztalatai arra ösztönöznek, hogy folyamatosan képezzem magamat, és javítsam a már meglévő munkáimat. S remélem, majd engedik a szavak, hogy az eszközük legyek! Bemutatkozás Egész életemben jellemző volt rám egyfajta kettősség. Egyrészt a számok, az algoritmusok, a gépek, egyszóval a mai világ megszállottja vagyok, másrészt mindig is érdekelt a történelem, az irodalom, melyek a társadalom és a lélek ok-okozati összefüggéseit próbálják feltérképezni. Mindkét világ elkápráztatott! Igen ám, de bennem ez a két világ ellensége egymásnak. Én pedig hol az egyik, hol a másik oldalon harcolok, de mindkettőben őrlődök, és csak kérdéseket találok. Valaki a tettekbe fojtja bizonytalanságát, más az italért...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 3 = 1

Április

Asszonya vagy nappalnak s éjszakának, Míg a szívek egy dobbanásba válnak.   Símogató kezed közt tart egy álom, S elkísér csókba váló valóságon.   Mandulabarna

Teljes bejegyzés »

Beforratlan sebek

Beforratlan sebek   Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség,

Teljes bejegyzés »

Életszeretet

Szeretem a szivárványt – az esőillatú napsütésben. Szeretem a tenger moraját – lágyan andalító szélben. Szeretem a csicseregve üdvözlő szép napfelkeltéket, S ahogy kávéillat-meleg, hűséges

Teljes bejegyzés »

Magánylátogató

Ma ellátogatott hozzám a magány. Köszönés nélkül ült mellém a padon. Nem háborgatott, csendben elmélázott. Gondoltam: Hadd maradjon, hagyom. Láthatatlan burokba rejtőzve lógatta lábát szótlanul,

Teljes bejegyzés »

Az üres marok

Hoztál valamit? – suttogta halkan, Miközben nagy, kék szemeit rám meresztette. A zsebem üres volt. Felemeltem gyorsan. Ő apró fejét a vállamba temette. Szólni nem

Teljes bejegyzés »

Őszintén

Nem vagyok szent. Még csak jónak sem mondható. Nem vagyok szerény, áldozatkész, Sem odaadó. Az önérzetem valahol odafenn az egekben, A kritikát nem tűröm, mert

Teljes bejegyzés »