Rózsa Iván: Gazemberek „lélektana”
„Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!”
(Shakespeare: III. Richárd)
Mikor dönti el végképp egy gazember, hogy azzá lesz?! Mi érleli meg benne e döntést? Sorozatos kudarcok, testi hiba, az emberek csúfolódása miatt határoz így? Utálja az emberiséget vélt sérelmei miatt? Vagy egyszerűen csak így, ennek születik? Genetikai selejt?
Mindegyik szempont játszhat szerepet. De nem szabad általánosítanunk! A fogyatékos emberek túlnyomó része jóindulatú, rendes ember. Viszont szerintem a gazembereknek mindig is volt hajlamuk a gazemberkedésre… Valószínűleg annak születnek, és a születésük óta eltelt idő csak fokozza bennük ezt a hajlamot, míg végül beérik bennük Sátán „gyümölcse”.
Nehéz felfogni normál ésszel az olyan emberi „érzést”, mely annak örül, ha másokat szívathat; abban leli kedvét, hogy másoknak árt. De hát például egy szadista mások megalázásában, verésében lel örömet. Tegye nyugodtan ezt egy mazochistával! De ne mással!
Nem vagyunk egyformák! Én például egy jó vers vagy próza megírásakor érzek alkotói örömet és büszkeséget, hogy én írtam, és olvasásuk talán másoknak is élményt nyújt, netán örömet okoz. Tehát egy alkotó pozitív energiákat sugároz a környezetére, és pozitív érzéseket kelt benne. Egy gazember viszont elveszi az életteret, elszívja a levegőt a környezetétől, és uralkodni akar fölötte. A családján, a közösségeken, a népen, a világon. Attól függ, meddig terjed szemétsége hatóköre. Ez nem pozitív, hanem negatív hatás, és nem kisugárzás, a környezetre.
A legnagyobb gazemberek általában sunyik és rafináltak. Nem hangoztatják fennen, hogy azok, vagyis gazemberek, talán sokak szemében még jó színben is tűnnek fel, megtévesztik a tömeget. A jó emberekre mondják, hogy rosszak, így próbálnak manipulálni. Sokszor hatékonyan, hisz összezavarják az embereket, akik szinte ugyanazokat a szavakat hallván, nem tudnak a szavak mögé látni, nem tudnak immár különbséget tenni jó és rossz között. A gazemberek vélt ellenségképeket állítanak fel, és állítólagos ellenségeikkel sem bátran, férfi módra, „kard ki kard!” alapon hadakoznak, hanem gyáván és hátulról mellbe.
A gazemberek jól bevált, ősi receptek alapján munkálkodnak, maguktól nem találnak ki semmi újat. Főleg a rómaiak „divide et impera!” módszere tetszik nekik. Megosztják a társaságot, a társadalmat, a világot; ellentéteket szítanak, és ezen ellentéteket véglegesítik egyes rétegek között; ellenségképeket kreálnak, és manipulációikkal óriási károkat okoznak az egymással összeugrasztott emberek lelkületében. Nemes eszméket kifordítanak, és csak üzleti fogásra használnak. Nem érdekli őket más csak a hatalom és a pénz; s mi csak csodálkozunk, hogy tervelhette ki ezt a legújabb szemétséget ez a mocsok?! Nekünk ilyesmi eszünkbe se juthat.
Próbálom megérteni a gazemberek „lélektanát”, de nem igazán megy. Egyrészt, mert nincs lelkük; másrészt, mert nehéz az ő fejükkel gondolkodni. Annyi gonoszságot, csapdahelyzetet találnak ki, kényszerítenek ránk, hogy mi csak kapkodjuk a fejünket. Ha az emberiség olyan kreatív lenne alkotásban, mint gonoszságban, nem tartana itt a világ!
Voltam már több helyen is úgynevezett tortúra-múzeumban: milyen élénk a fantáziája az embernek, ha kínzóeszközökről van szó! Kevésbé szárnyal már, ha a világ égető problémáinak megoldását célozza…
Budakalász, 2022. június 26.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...