Kicsi és csillogó szemek,
Sustorgó boldog saruk.
Rizses tenyérbe szoruló Malák,
Zengő tálak szabta lendület.
Rám tekintő, kíváncsi félszeg mozdulat,
Nyíló táska, cukrok, tollak.
Oda nézz, ez fog is!
Apró kezek indulnak, bármit kapni,
Ünnepnap ez a mai.
Minden mosoly, köszönet.
Ott, hol az ég a földdel összeköt,
Éhező és türelmes népek,
Nélkülöző, de hívő rendek.
Hol a gyengédség az erő, és békesség a győzelem.
Én köszönöm Nektek, én vagyok a szegény,
Elárvult gyötrelem.
Veletek marad szemem, lelkem,
Ingatag, poros tetők közt
Felemelt a hála, szeretet.
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 52 éves vagyok. Hol is kezdjem? Hihetetlen, hogy blogszerzőnek jelentkezem. Nem írok verseket, csak néha megengedem magamnak, hogy az érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Annyi nagyszerű író, költő van kishazánkban, illetve csodálatos elődök kötetei a polcokon, hogy kerülök én képbe? Mondhatnám, ez lett megírva, csak nagyon messze kalandoztam. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, de vágytam, hogy olyan jó lenne ezt a napra vinni, kicsit megmutatni. Időnként írtam, ezt azt, tetszettek is, meg nem is. Csak jó volt látni, a folyamat maga, az fogott meg, sose tudom mi lesz belőle, amikor elkezdem. Ez nekem olyan felszabadító érzés, én, a tervező, figyelő, elemző mérnök színeket keresek a hangok közt, valamint mozdulatot a tárgyakban. Váratlan volt ez a lehetőség. Amint megírtam az Éjjeli tanúság verset, elolvastam, majd jött egy sugallat, de jó lenne, ha mások is látnák. Ennyi év alatt, már megtanultam, vállaljam, ha érzéseim által ismeretlen utakra tévedek. Igen ilyen vagyok, romantikus, érzékeny. Nagyon sokáig nem mertem, nem vállaltam fel, de az Élet a tanító: Vigyázz, ez nem Te vagy! Pesten élek, néha mesélek, váratlan jött alkalomra, kezem adom, nem malomra. Köszönöm a meghívást.
