Még akkoriban történt, amikor a fiatalok táncórákra jártak.
Vidéken a kultúrházakban, Pesten a nagyobb szórakozó helyeken kedden, csütörtökön és szombaton 5-től és fél 8-tól kezdődtek az összejövetelek. A körúton több ilyen kedves találkahely volt.Az egyik alkalommal a Wesselényi utcánál korzóztunk a barátaimmal, amikor Imi, – aki korábban pár hónapig népitáncolni tanult, – egy ötlettel állt elő.
– Iratkozzunk be egy tánctanfolyamra! – mondta.
Kedd volt és este. A közelben, az egyik bérház harmadik emeletéről egészen az utcára folyt a zene. Bementünk. Imre, István és én.
A terem nagy volt és hangos. A hatalmas, hunyorgó tükrökkel karimázott parkettán negyven-ötven fiatal andalgott lassan körbe. Bágyadt fényű, öreg csillár lógott a plafonról és a sarkokba pirosló árnyakat vetett. Vörös kárpit ölelte a falakat. A terem egyik sarkában zongora állt, előtte idős férfi kottát lapozott. Kezében cigaretta és kávé. Egy szürcsölés, egy szippantás. Amikor pihenőt kapott, magnóról szólt a zene. Lágy dallamok libbentek, majd eltűntek a füstös függönyök mögött.
A csendben csak a parketta nyikordult néha. A fiatalok a terem széleire vonultak megpihenni. Egy-két perc telt csak el, amikor a tánctanár jókedvűen felkiáltott: Hölgyválasz!
A fiúk ekkor már tornapadokon ültek, a lányok inkább a fekete tonett-székeken foglaltak helyet. Volt, aki a körmét rágta, vagy az ujjait ropogtatta izgalmában és persze olyan is akadt, aki már tudta hogyan is zajlik ez, és már várta az érkező lányt, az újabb ismerkedést.
Mi Istvánnal az egyik padra telepedtünk, Imi a sarokba ült le, hátha nem veszik észre. Közülünk ő volt a legfélénkebb. Amint elhangzott a „hölgyválasz”, Imre elővett egy óriáskiflit és azt rágcsálta, hogy nagyon elfoglaltnak tűnjön, ha valaki keresné. Lassan mindenki párra talált. Az egyik csinos leány kíváncsi tekintetét látva Imi a megrágott nagy kiflit a nadrágja zsebébe tömködte és várt.
A lány magas volt, barna hajú és bizonytalan. Lassan a székek felé sétált, kicsit téblábolt, végül odament Imréhez és felkérte egy táncra. Az illem szerint Imi felállt, bemutatkozott és a lány kezét fogva a parkett közepére vezette. Amikor már mindenki párra talált, megszólalt a zene és kezdődött a tánc. Ügyetlenkedő lépteiket a táncmester javítgatta. Hol a tartást mutatta meg, hol a ritmust adta, ahogy a kezében lévő zenekari pálcával nagyokat csapkodott a tenyerébe.
A forgolódó ifjak pirulva, lihegve figyelték a szomszédok mozdulatait és a lépéseket ismételgették. Amint véget ért a zene, a lány és Imre bizonytalanul álldogáltak. A zongorista befejezte a varázslatot. Egyet szippantott, egyet kortyolt, majd lapozott és most halk, álmodó hangokat csalt elő az öreg zongorából. Lassú szám következett. Mi csak úgy hívtuk, tapadós boleró.
Egymáshoz közel, a vállakat átölelve, a derekat is átkarolva bújtak a párok egyre közelebb, amikor a barna hajú lány hirtelen megváltozott. Átszellemült arccal, szorosan Imréhez simult. Ott is maradt. Odaadóan, teljesen hozzátapadva lépkedett vele körbe- körbe. Mint egy szél-lengette boríték és rajta a friss bélyeg.
Egészen összesímultak. Akár két szerelmes porszívó. Mire épp elmélyültek a tapadós táncban, a zene hirtelen véget ért. Megriadva rebbentek el egymástól.
Imi nem tudott mit kezdeni felesleges végtagjaival és zavarában elővette a zsebéből azt a fél óriáskiflit. Mélyen a lány szemébe nézett és beleharapott. A kiflibe. Ekkor egy rettentően nagy és csattanós pofont kapott, majd a barna hajú lány szégyenkezve kifutott a teremből.
Imrénk is igen elpirult. Főleg a pofon helye vöröslött az arcán az ölelő brokát függöny színéhez igazodva, majd szomorúan nézegette a parkettát és visszament a sarokba.
Lassan leült, lehajtotta a fejét és tovább rágcsálta a nagy kifli maradékait.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole