Advent első napját áldjuk,
Fotelünkbe nyom a mély csend,
Gyertyafényben pillantásunk
a szavaknál is erősebb.
Eljöttedet sokan várjuk,
az akaratunk összecseng.
Mindannyian azt kívánjuk:
Csak lelkünkben lenne már rend!
Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Bármilyen műfaj is mit hallgatunk, Megnyugtat, és elfeledjük minden bajunk. Van, ki őrjöngve adja ki magából bánatát, Más pedig ámulattal hallgatja az áriát. Reppelve hadarja,
Miért van az, hogy mindig okítunk, Mert náluk mindent jobban tudunk. Hogyan mondjuk, az sem mindegy, Ezt néha mi, idősek sem értjük meg. Halad az
Miért van az, hogy öreget fiatal nem ért meg, Szavai üresen maradnak eszének. Bántásnak, s nem tanácsnak hallja a szavakat, Pedig érzi, hogy azok biztosan
Te tudod, drágám, mennyi mindenen mentünk keresztül… Hányszor szorítottam meg kezed, mikor mardosott belül A lélekmarcangoló, nyomasztó űr. Te tudod, mennyi minden …a mindenem vagy nekem
A fűszál úgy hajlik el a szél súlya alatt Mint a hajad, amikor kezemmel simítom. És a szellő úgy susogja körbe a nyakam, Mint amikor
Ránkzuhant a nyomasztó őszi égbolt. Hullajtotta szakadón a könnyeit. Üldözött., és nem maradt hová bújnom…. Ez égszakadásban nem láttam semmit. Csak vártam bambán, és vártam
