Való igaz, hogy furcsán nézett ki! Felül csákó alakú zöld sapka virított, lejjebb élénk díszek csillogtak a rácsodálkozóra. Nagy batyu is volt nála, mint egy szenes-zsák, csak hófehér. Az egész olyan méltóságteljesnek és szelídnek, barátságosnak, de félénknek tűnt, kavargó színeivel úgy imbolygott, mintha mindenkihez oda akarna menni.
Két idős asszony már tíz perce vitatkozott. Csak egy kis pletykával kezdődött, amikor a fejkendős, nagyorrú nőnek sikerült kiharcolni a letámadás fölényét. Szomszédasszonya vékony hangú volt, fázósan toporgott galambszürke ruhájában és folyton csak azt ismételgette:
– Az nem lehet az én vőm! Ő nem olyan! – és félve nézve várta a választ.
– Nem-e? – kiáltotta a másik, és még akarta folytatni is, amikor hirtelen meglátta azt a furcsa, zöldes alakot, aki elhaladt mellettük.
Kíváncsian megbámulta és egyre jobban megtetszett neki, ahogy az a zsákjába nyúlva kivett valamit és a színek, mint lángnyelvek, meglebbentek rajta. Kellemes meleget érzett az asszony és jóleső derűvel állapította meg, hogy bizonyosan friss kenyeret lophatott az illető, – de ezt már nem mondta ki. Visszafordult, elmosolyodott és csendben elköszönt a galambszürke nőtől.
A család takarított. Egy nagy betontömb földszintjén laktak, hangos szomszédokkal és élénk autótülkölésekkel körülvéve. Az egész lakás hangszóróként rezgett, a rádió üvöltött, a porszívó sivított és a gyerek állandóan az asszony lába alatt, most épp a szőnyegen játszott.
– Sosem lesz már itt rend? Hányszor mondjam neked, hogy menj a szobádba! – mondta a fáradt szemű, ideges asszonyka és keze pofonra lendült, amikor az ablakon keresztül észrevette a mozgó, zöldes, színes formát. Szinte önfeledten, csodálkozva nézte a zsákjába nyúló alakot és a lendülő kemény mozdulat a gyerek fején simogatássá szelídült.
Amerre a színes alak elhaladt, furcsa dolgok történtek.
A boltokban tolongó tömegek jókedvűen vásároltak, a buszokra türelmesen, csendben szálltak fel. A házak között elhaladó emberek egymásra néztek, a játszótéren a gyerekek vidáman indultak hazafelé és az állatkertben az oroszlán rákacsintott a zebrára. Néhány utcával arrébb a házmester visszaköszönt a lakóknak, egy lány visszaintett egy fiúnak, és egy alvó tolvaj arról álmodott, hogy meleget lop.
Ahogy haladt a zöldsapkás valami, úgy fogyott el kenyér a péktől, játék a boltból, fenyőfák a piacról, s közben a lakásablakok megszínesedtek, sürgő-forgó figurák díszítgették a szobákat estére. Volt, aki drága holmit vehetett, akadt, aki egy szót ízlelgetett magában, mialatt a lassan színesbe öltöző városban egy hajlott hátú, magányos, zöldkabátos alak fázósan imbolygott és az út végére érve fáradtan leült a zsákjára.
Másnap hajnalban, mikor még mindenki békés-boldogan aludt, egy érdekes hír jelent meg az újságokban:
“Úgy tűnik, hogy az elmegyógyintézetből megszökött egy beteg és karácsonyfának öltözött. Mindazoktól, akikkel találkozott, elnézést kérünk a sajnálatos incidensért. Reméljük, a közeljövőben hasonló eset nem fordul elő!”
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
