Nem nőnek az égig, árok partján végig,
a jegenyék nyújtóznak
Zizeg a sok levél, ahogy fújja a szél,
az ágak hajladoznak
Fenn a fa tetején, némelyik jegenyén
a szarkák kapaszkodnak
Úgy néz ki, hogy várnak, talán helyben járnak,
vagy megint unatkoznak
Néha lerepülnek, földre települnek,
az ebédre sorolnak
Fák alatt a fűben elég a mag bőven
és még is marakodnak
Közülük némelyik csendesen megbújik,
aztán nem mutatkoznak
Motor hangja berreg, néhány szarka cserreg,
felelnek a társaknak
Szél veri a fákat, mozognak az ágak,
közben folyton ringanak
Át megy néhány szarka szomszédos fasorba,
valamit tán találnak
Látni, hogy sok szarka farka igen tarka,
vehetjük ezt divatnak
Azt tartja egy mondás, úgy tudja a kondás,
vélhetjük is igaznak
Nem mindegyik szarka farka lehet tarka,
ha hiszünk a mondásnak
Csak a tarka szarka, farka lehet tarka,
fogadjuk el biztosnak.
Mondásokra tesznek, szarkák inkább esznek,
másra nem is gondolnak
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
