-Ébresztő, Panader! Odaégnek a kiflik!
Dortis asszony süvöltése úgy visszhangzott a kis pékség falai között, mint a földrengésjelző sziréna. Panader azonnal magához tért az ábrándozásból, felpattant a pult mellől, kis híján beleesett a kelesztőüstbe, amelyben a gyömbéres kalács tésztája hólyagosodott, és odaugrott a sütőhöz. Az utolsó pillanatban húzta ki a fahéjas kiflikkel telepakolt tepsit. A sütemények ropogósra pirultak, de még éppen nem égtek el.
-Hol jár már megint az eszed, te holdkóros? – korholta Dortis asszony Panadert, a fiú pedig megszeppenve nézett a pékség tulajdonosnőjére. Dortis asszony pufók képével maga is úgy nézett ki, mint egy jól megkelt tésztakupac, ami éppen most mászott elő a dagasztóból. Igazság szerint Panader kedvelte munkaadóját, aki szigorúan vezette az üzletet és néha indulatosan hordta le az alkalmazottakat, de soha nem ok nélkül. A karácsony közeledtével különösen megbocsáthatatlan, ha a figyelmetlensége miatt odaégnek a sütemények. Két éve dolgozott már Dortis asszony üzletében, de még mindig csak az alapanyagok előkészítésével, a sütők kezelésével, és a friss péksütemények kiszállításával bízták meg. Pedig Panader már nagyon vágyott arra, hogy magára húzhassa a zöld színű, perecmintás eladómellényt, beállhasson a kiszolgálópultba és kiszolgálhassa Tremora város legjobb pékségének vevőit.
Különösen egy bizonyos vevőt. A kékszemű, kötött sapkás lányt, akiről Panader az imént ábrándozott, aki miatt majdnem elégtek a fahéjas kiflik, és akinek csillogó cseresznye szája mindig finom mosolyra húzódott, valahányszor betér vásárolni, és meglátta a lengőajtó mögött a hátsó helyiségben szorgoskodó fiút.
Vajon kedves ez a mosoly? Vagy csak ennyire nevetségesnek tartja őt ez a lány?
Meg kell győződnie róla. A fiú vett egy nagy levegőt, letette a tepsit a pultra, elsimította lisztes kötényén a gyűrődéseket és Dortis asszonyhoz fordult.
-Szeretnék vevőket kiszolgálni – jelentette ki, és maga is elhűlve hallgatta saját hangját, ahogy kimondja azt a mondatot, amelyet hónapokig csak magában mert ismételgetni.
Ebben a pillanatban megmozdult a föld. Mintha óriások rángatták volna a pékség padlóját. Összekoccantak az üvegedények, recsegtek a falak, a mennyezetről lógó, tulipán formájú lámpások pedig egy ütemre himbálóztak. Felvijjogtak a vészjelző szirénák.
Panader nem esett pánikba. , Felkapta a pultról a tepsit, és mielőtt a fahéjas sütemények a földre hullottak volna, könnyed mozdulattal becsúsztatta őket egy fonott kosárba. Ezek után még arra is volt ideje, hogy a hátával megtámassza Dortis asszonyt, aki egyensúlyát vesztve kis híján porrá zúzta a csillogó tortavitrint méretes hátsójával. A fiú még körbepillantott, szükséges-e menteni valamit az üzletben. A földmozgás már csillapodott.
Tremora város lakói már hozzászoktak a földrengésekhez. Generációk óta feljegyezték a rengéseket, és megfigyelték, hogy azok általában az év végéhez közeledve jelentkeznek, különösen karácsonykor. A tudósok kutatták a feljegyzéseket, méréseket végeztek, de nem sikerült megmagyarázniuk a jelenséget. A hegyoldalba épült városka ellenállt a földmozgásoknak, a házak rendületlenül álltak, mintha csak a talajhoz ragasztották volna őket. A városlakók nem is a rengésektől tartottak igazán, hanem az azokat követő hóförgetegtől, amely mindent magával sodorva zúdult le a hegyoldalról, és még sokáig kavargott az utcákon. A vészjelző szirénák hangja ilyenkor mindenki számára jelezte, hogy meneküljön a lakásába, vagy maradjon a munkahelyén az újabb jelzésig, amikor már csillapodik a hóvihar.
Panader megmasszírozta a derekát, ami kissé megroppant Dortis asszony súlyától.
-Holnaptól beállhatsz a pultba, elkél most a segítség – hallotta munkaadója hangját, aki már az ablaknál állt, és a délutáni szürkületbe burkolózó utcát kémlelte az érkező hóvihar első jelei után.
Panader alig hitt a fülének.
Sikerült.
***
Két hét telt el, és Panader már otthonosan mozgott a kiszolgálópultban. Úgy töltötte a forró, szerecsendiós kakaót a mázas bögrékbe, hogy egy csepp se ment mellé, és villámgyorsan csomagolta a papírdobozokba a válogatott finomságokat. Dortis asszony szemmel láthatóan elégedett volt a fiúval.
A karácsony közeledtével egyre gyakoribbá váltak, és erősebbek lettek a földrengések, és az azokat követő hóviharok. Az északi fény is megjelent az égbolton, ami szintén az évnek csak ebben a szakában mutatkozott, és káprázatos, színes pislákolással ragyogta be Tremorát. A tudósok az égi jelenség eredetét is igyekeztek felderíteni, távcsöveikkel kémlelték az eget, önkioldó fényképezőgépeket eresztettek fel légballonokra kötözve, de a képeken az elmosódott fényeken túl semmit sem láttak. A földrengések és fények rejtélyét generációk óta nem sikerült megfejteni. Talán más városok lakói már feltárták a titkokat, de Tremora polgárai még abban sem voltak biztosak, hogy léteznek a világban más városok. A hegyoldalban megbúvó Tremorát egyik oldalról sziklafal, másik oldalról ködbe vesző végtelen mező határolta, amelyet örökké hó borított. Soha senki nem kísérelte meg elhagyni a várost, és idegen sem érkezett soha a Tremorán kívüli világból.
Panadert pillanatnyilag sem a földrengések, sem a rejtélyek nem foglalkoztatták. Minden gondolatát és lélegzetvételét a kék szemű, kötött sapkás lány töltötte be, akit – mint közben kiderült – Kaloninak hívnak. Panader második napja szolgált a pultban, amikor megszólalt az ajtócsengő és belépett az üzletbe a lány. A fiú szíve hevesen vert, de nyugalmat erőltetett magára, megigazította a kötényét és köszöntötte a kedves vevőt. Maga sem értette, honnan merített bátorságot, hogy megszólítsa, talán a fess eladói egyenruhából, amelyben Panader a vevők szerint roppant jóvágásúan festett, talán a lány biztató mosolyából. Miközben csomagolta a kókuszos tekercseket, bemutatkozott a lánynak, és beszédbe elegyedett vele a süteményekről, de csak pár szót tudtak váltani, mert Dortis asszony a pénztárgép mellől szúrós tekintettel nézett Panaderre.
Attól a naptól kezdve Kaloni minden nap megjelent a pékségben, és minden alkalommal volt egymáshoz néhány kedves szavuk Panaderrel. A fiú megtudta, hogy Kaloni a városi telefonközpontban dolgozik, a süteményeket a nagymamájának viszi, és a kötött sapka alatt csillogó szőke hajtincseket rejteget. Idővel Dortis asszony is megenyhült, és ha kevesebb vevő tartózkodott a boltban, hagyta, hogy a fiatalok zavartalanul beszélgessenek. Karácsony előtt három nappal még azt is felajánlotta nekik, hogy elfogyaszthatnak egy mazsolás brióst és egy bögre karamellás tejeskávét a sarokasztalnál, természetesen Panader költségére.
-Bárcsak egész évben ragyogna az északi fény – sóhajtott Kaloni és szürcsölt a kávéból. –Annyira gyönyörű! Kár, hogy csak pár hétig láthatjuk.
Éppen a karácsonyról beszélgettek, az ilyentájt mindennapos rengésekről és hózuhatagokról.
Kalonit hallgatva remek ötlet sziporkázott fel Panader fejében. Már tudta, mivel lepi meg a lányt az ünnepen.
***
Karácsony előtt két nappal későn zárták a pékséget a nagy forgalom miatt. Panader hazaszaladt, csizmát és vastag kabátot húzott, nyakába akasztotta fényképezőgépét és nekivágott az éjszakai utcáknak. Hamarosan elhagyta a városhatárt, és elindult a sötétségbe vesző, kietlen hómező felé. Ügyelt arra, hogy a város fényeit ne veszítse szem elől, mert fennállt a veszély, hogy jelzőfények nélkül soha nem talál vissza Tremorába. A szíve a torkában dobogott. Még soha nem járt ilyen messze a várostól. Az éjszaka hidegen és csendesen ölelte körbe.
A feje fölött piros és zöld sugarakkal hullámzott a fenséges északi fény, a látványt nem zavarták a város lámpásai és a hópihék sem. Ideális körülmények, hogy végrehajtsa a tervét.
Panader egy tökéletes képet akart készíteni az északi fényről, hogy azt kinagyíttassa, szép keretbe helyezze, díszes papírba csomagolja és karácsony este megajándékozza vele Kalonit.
A fiú elgémberedett ujjai közé kapta a fényképezőgépet. Persze a kesztyűt elfelejtette magával hozni, gondolta.
Aztán a talaj kicsúszott a lába alól.
Hatalmas rengés rázta meg a néma hómezőt. Panader úgy érezte, ilyen erőset még soha nem tapasztalt. Nem volt mibe kapaszkodnia, elvágódott a porcukorszerű hóban. A távolból hallotta, hogy felvijjognak a város szirénái. A rengések nem szűntek, és Panader arra gondolt, ilyen iszonyatosan vad földmozgást vajon mekkora hóvihar fog követni. Az első kavargó hótölcsérek már fel is emelkedtek körülötte. Aztán eszébe jutott, hogy idekint, távol a várostól semmi sem fogja megvédeni a förgetegtől.
Megpróbált talpra állni, és rohanni a város felé, de az imbolygó talajon, az egyre hevesebben tomboló viharban még tájékozódni sem tudott. Érezte, hogy egy hatalmas tölcsér örvénylik körülötte, és szívja felfelé. A lába elszakadt a talajtól, őrülten száguldó hópamacsok dobálták egyre feljebb. A szeme sarkából még észlelte odalent a város fényeit, és Panader arra gondolt, lehet, hogy most látja őket utoljára. Összeszorult szívvel búcsúzott Kalonitól is. A tomboló forgatag egyre csak emelte, a fiú teste pörgött-forgott, majdnem szétszakadt.
Úgy érezte, egy örökkévalóságig száguld az ismeretlen magasságba, amikor váratlanul minden elcsendesedett körülötte. A rázkódás megszűnt. Panader teste egy pillanatra súlytalanná vált. Az északi fény soha nem látott tisztasággal ott ragyogott előtte, szinte karnyújtásnyirs, mint egy lámpafüzér, és a színes fényekben Panader egy óriási arcot látott, amint rámosolyog.
Ösztönösen elkattintotta a fényképezőgépét, amit végig ott szorongatott a kezében. Villant a vaku, aztán a lassuló örvény hátán, a táncoló hópihék között Panader ereszkedni kezdett, és arra gondolt, hogy látott egy igazi angyalt.
***
A kisfiú a karácsonyfa színes fényfüzérei alatt ülve jól megrázta a hógömbjét, és csillogó szemekkel, mosolyogva figyelte, ahogy a kavargó hópihék táncolnak a gömbbe zárt városka körül. A szeme tágra nyílt a meglepődéstől. Megesküdött rá, hogy egy pillanatra felvillant valami, és mintha egy apró emberkét is látott volna sodródni az örvényben.
Author: Dömötör László
Dugonics András irodalmi díjas író. Amióta megtanultam olvasni, nem tudok könyvek nélkül létezni. Gyermekkoromban nagy hatással voltak rám a kalandos és tudományos-fantasztikus regények, valamint a Magyar Rádió Szíriusz kapitány kalandjairól szóló fantasztikus hangjáték sorozatai. A nyári szünetben ezeket felvettem magnókazira, és rommá hallgattam a walkman-en este a takaró alatt lapulva. Vöröskeresztes munkatársként ez a világ ihletett első regényem megírására, amely 2022-ben jelent meg A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye címmel. Ezzel a könyvvel az olvasót elrepítem a jövőbe, hogy aztán onnan visszatekintve, egy izgalmas nyomozás részeseként ismerhesse meg a világ legnagyobb humanitárius szervezetének történetét. A regénybeli világot és szereplőket sok olvasó a szívébe zárta, ezért 2023-ban megjelent a Hold hősei új kalandja A lámpás hölgy címmel. Számos antológiában jelntek meg novelláim, melyek közül több díjat is nyert. Az Irodalmi Rádió szerkesztőségétől 2022-ben elnyertem a Természet Tollnoka címet. 2023-ban sci-fi kategóriában megnyertem a Dugonics András Irodalmi Díjat.
