Cirmi kezdetben nagyon játékos, hétköznapi kis cicának tűnt. A szomszéd kerítésnél szimatoló dalmatához dörgölődzött, vagy fára mászott, ahogy a nagyobbaktól látta. Igazából minden csínytevésben benne volt. Legtöbbször a kert sáros részén hempergett és a macskáktól szokatlan módon a dézsában összegyűlt esővízben fürdött, ahogyan szomszéd barátja, a dalmata. Kedvenc szokása volt, hogy amint Kati néni kinyitotta a kertajtót, azonmód besurrant a tisztaszobába, gondosan a szőnyeg közepére telepedett és szinte vigyorgott örömében. Sárosan, mocskosan. Kati néni feje pedig lilult a méregtől. Cirmi bajusza remegett, úgy nevetett magában gazdája szilvaszín fején.
Kati néni sokáig próbálta leszoktatni Cirmit a malackodásról, de nem ment neki. A macsek nap, mint nap zsiványkodott, Kati néni pedig szépen lilult szokás szerint, majd gondolt egyet és szúnyoghálós ajtót szereltetett a kerti ajtó elé. Ezzel szinte lezsilipelte a bejáratot. Ettől kezdve Cirmi nem tudott bejutni a lakásba. Egy ideig durcáskodott, majd idővel megszokta az új rendet és a hidegebb napokon fürdés után behúzódott a cica ólba. Mert bizony Kati néni a szomszéd tanácsára vett neki egy ilyen kis lakot. Azért Kati néni szerette dögönyözni Cirmit, aki ilyenkor meglepő módon cicaként dorombolt.
Ahogy múltak az évek, mindketten megszokták egymás rigolyáit. A kerti ajtó gyakran nyitva maradt, de Cirmi egyszer sem ment be a lakásba. Ősz volt már és Kati néni fájlalta a lábait. Kitotyogott a kertig és Cirmit kereste tekintetével. Ő a cseresznyefán ült és a repkedő madarakat nézte, majd észrevette az öreg gazdit. Gondolt egyet és talpait alaposan megtörölte a fűben. Kati nénit figyelte. A gazdi elmosolyodott és felhajtotta a kötényét, ahogyan régen, aratáskor szokták. Akkoriban a kaszálóknak vitték így, kötényben a friss kenyeret, hagymát és kolbászt.
Cirmi elindult Kati néni felé és beleugrott a köténybe. A gazdi bevitte a meleg szobába és a hátát simogatta. Cirmi dorombolt és mosolygott. Jó szokásukká vált ez a játék. Ha Kati néni kötényét felhajtva az ajtóba állt, Cirmi megtörölte lábait és felugrott a gazdi ölébe. De magától, önállóan sosem ment be a lakásba. Azután történt egyszer egy igaz és máig furcsa dolog!
Ősz volt, napfényes őszi délután és a kertajtó ismét nyitva volt. Cirmi a cseresznyefán csücsült és a repkedő madarakat nézte, amikor megrezzent és a ház felé fordult. Megtörölte a lábait, – majd ahogyan már évek óta nem tette, – fürgén a szobába futott. Kati néni ájultan ült a fotelben és sipítva vette a levegőt. Cirmi az álla alá bújt és feldomborította a hátát, majd lassan megemelte a gazdi fejét.
Így találta meg a látogatóba érkező szomszéd; az édesanyám, aki azonnal mentőt hívott. A kiérkező orvos elmondta, hogy Cirmi segítsége nélkül Kati néni megfulladt volna.
Eltelt egy hét és a gazdit kiengedték a kórházból. Amint hazatért, Cirmit kereste.
Az öreg macska soványan, fázósan kibújt a cica ólból és a lábait tisztogatta a fűben, majd várt. Kati néni hiába hívta, a cica nem mozdult, csak várt. Ekkor Kati néninek eszébe jutott a kötény. Gyorsan felvette és felemelte az elejét. Cirmi erre odafutott és beleugrott.
Azóta a kötény a kertajtóban egy szögön lóg és Kati néni mindig felveszi. Amint felemeli az elejét, Cirmi lábat töröl, nekifut és felugrik a gazdi ölébe. Cirmi önállóan sosem megy be a lakásba. Mindig megvárja Kati nénit és a kötényt, ahol rögtön elalszik.
És Cirmi álmában mindig mosolyog.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok, 58-as születésű. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!
