Ingatag szépség

Akárcsak a bölcs királyok-seregszemlén,

pásztázza a szemem a végtelen ösvényt.

Hová vezet itt a néma lét mezején?

Miből árad ez a szépségteli fölény?

 

Út alatt hűvös patak rója a medret,

a földet sárga repce tábla ékíti.

Nyíló virágok színezik a terepet,

feléledt fák lombja zölddel beteríti.

 

A hegyek között tavaszi zápor árja,

köröttem szeszélyes szellő lengedezik.

Rogyadozó felhők merednek a tájra,

csatába indulás előtt megfigyelik.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Jó élni /Szonett /

Edit Szabó : Jó élni     /Szonett  / Látod ” A napot ha fellángol reggel „, Körbe tekint ég alján és tetején, Fénylő sugarába bele

Teljes bejegyzés »

Foszlányos képek 3. Fjord

Fjord Hosszú, szélesen kanyargó folyam a hegyek közt. A tenger felé sekélyebb, évezredek gyalulták. A hegycsúcsok jellemzően gömbölyű formák. Befagyott víz tetőn, lyukak felett gubbasztó

Teljes bejegyzés »

Foszlányos képek 2. Strand

Strand Reggel koptatott klórszagú törölközők sorakoznak jobbra-balra. Szandálok, papucsok jelölik ki a határmezsgyéket. Könyvek, kártyák, ásványvizes pakkok, naptejflakonok kissé hektikusan, itt-ott díszítik a füvet. Hangyaboly

Teljes bejegyzés »

Foszlányos képek 1. A vihar

Foszlányos képek 1. A vihar Medveriogató köntösében érkezett a vihar. A jég cséphadarószerűen verte el a határt. Ébredett félbetépett állapotban az ázott erdő. Bokrok keresték

Teljes bejegyzés »

Papírsárkány

Papírsárkány Színes és könnyű, száll el hamar. Akárcsak a szerelem, ha nincs alap. Legkisebb szellő is felrepíti az égbe. Bizalom nélkül ábránd marad végleg. Izgalmas

Teljes bejegyzés »