Nemtudom szilva
Jó napjuk volt ma a malacoknak, elégedetten habzsolták a fa alól összesöpört szilvát.
Szilvaszedésre készült a falu apraja–nagyja.
Az 1900–as évek első felében eleink nem tudták, hogy egészségtudatosak, mindössze szegények voltak és egyszerűen éltek.
A napjainkban üstökös‑szerű karriert futó és aranyáron kínált bio szilvalekvár igen egyszerű származással dicsekedhet.
Aki hallotta már ezt az elnevezést, hogy nemtudom szilva, kapcsolatba is került Szatmár vidékével.
Amikor a szilvaszüret ideje beköszöntött, öreg, s fiatal kapott feladatot a betakarításból.
A műveletet a gyerekek kezdték. Vesszőseprűvel seperték össze a fa alját, ebből falatoztak a malacok, a szemetesebb része a trágyadombra került.
Később a 10–12 éves fiúk következtek, akik a fára mászva rázták, hosszú bottal ütögették az érett gyümölcsöt, amit aztán az asszonyok, lányok szedtek különféle edényekbe. Sorra telt meg zománcozott edény, kenyér dagasztó teknő, káposzta savanyító láda, zsírosbödön.
Hazatérve megmosták, válogatták és máris egy rézüstbe került a termés, az alatta lévő katlanba tüzet gyújtottak, és kezdődhetett is a lekvárfőzés.
Az üst felett egy lapáttal ellátott kavarószerkezet kapott helyet, másfél, két méteres nyéllel, hogy a forróság ne zavarja a lekvárt kavaró személyt, le is tudjon közben ülni, mivel ez a művelet igen hosszadalmas volt.
Hosszasabb forralás után alakult át folyékonnyá, ezt nevezték ciberének. Később szitán törték át így szabadítva meg a magoktól.
Ha kisebb mennyiség készült, még az elején kimagozták.
A lekvárfőzés tíz –tizenkét órát is eltartott.
Közösségi eseménynek számított, mivel találkozási lehetőség volt a fiatalok számára, szórakozás, éneklés, tánc is hozzátartozott, főleg, ha citerás, tangóharmonikás is megjelent.
A lekvár akkor főtt meg, ha a hatalmas, lekvárfőző fakanál a sűrű masszába állítva nem dőlt el.
Ekkor leemelték a tűzről és merőkanállal szilkékbe adagolták, celofánnal letakarták. Csak a teljes lehűlés után kötözték le a tetejét véglegesen.
Az így kamrába került gyümölcs több évig szolgált édesség, süteménytöltelék, vitamin utánpótlás gyanánt, méltó párjával a milotai dióval.©
Author: Hagymási Klára
Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.